Létrehozva: 2020.05.01.

Immár biztos, ilyen lesz az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj

A Forma-1 irányítói jelenleg a július elejére tervezett Osztrák Nagydíjat készítik elő.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint „eldöntött tényként kell kezelni”, hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni.

Idén is augusztusban rendeznék meg a Magyar Nagydíjt Fotó: Balogh Zoltán

A mogyoródi versenypályát működtető cég vezetője az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a világbajnokság irányítói jelenleg a július elejére tervezett Osztrák Nagydíjat készítik elő, és nagy valószínűséggel Magyarországon is arra kell készülni, amit Spielbergben meghatároznak.

A magyar kormány csütörtökön döntött arról, hogy augusztus 15-ig meghosszabbítja a tömegrendezvények tiltására vonatkozó határozatot.

„Naponta, kétnaponta egyeztetünk a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, de minden futam esetében az az alaphelyzet, hogy az adott ország kormányának döntéseihez kell alkalmazkodni, a versenyhétvégék lebonyolítása mindenhol attól függ, hogy ott milyen a járványhelyzet” – mondta Gyulay Zsolt.

Hozzátette, bízik abban, hogy Mogyoródon lehet majd F1-es futamot rendezni, de hogy mikor és milyen körülmények között, az még teljesen bizonytalan. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, napról napra változik a helyzet, most úgy tűnik, hogy a legjobb esetben Ausztriában kezdődhet el a világbajnoki sorozat július elején.

„A mai nap folyamán egyeztettem Palkovics László miniszter úrral, aki az autó- és motorsportért felelős kormánybiztos, és ő megerősítette, hogy a magyar kormány is szeretné, ha lenne a Hungaroringen Forma-1-es futam, de a rendezés protokollja kidolgozás alatt van” – tette hozzá Gyulay Zsolt.

A Forma-1 71. idénye a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el márciusban, és az eredetileg 22 futamosra tervezett sorozatból eddig 10 viadal maradt el. Legutóbb a június végére tervezett Francia Nagydíjat törölték, a mostani tervek szerint Ausztria után Nagy-Britannia, majd a Hungaroring következne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas módon próbál még több pénzt szerezni Kulcsár Edina és G.w.M

origo.hu

Fülledt erotika: meztelenül mutogatja a gigantikus melleit a szuperszexi sportolónő - képek

borsonline.hu

Veszélyben vannak a gyermekeink: ez a betegség hódít most, így véd ki

mandiner.hu

Húsz percen át faggatta Varga Mihályt egy MSZP-s politikus, a miniszter türelmesen válaszolt, majd elegánsan helyretette (VIDEÓ)

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

vg.hu

Drasztikusan drágulhatnak az élelmiszerek Magyarországon

origo.hu

Nyílt pornójelenetek, drog és erőszak a Netflix új filmjében

mindmegette.hu

Van egy titkos polc minden Aldiban: megdöbbensz, ha megtudod, mire való!

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Tuvic Aleksandrának nagyon fontos a pénz egy férfiban

ripost.hu

Hoppá: Nagy Ő Virág kíméletlenül nekiment Jákob Zolinak, csípős szavakkal csapott oda

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Veretlenül csoportelső a magyar válogatott, van, akinek ez másfélmilliót jelentett

SPORT

Szoboszlai: a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés

SPORT

Ekkora kedvenc Angliában Szoboszlai, Dzsudzsák mer nagyot álmodni

SPORT

Belehalt a sérülésébe a profi hokis, akinek a mérkőzés során vágta el a torkát egy korcsolya pengéje

SPORT

Elrabolták Szoboszlai Dominik csapattársának szüleit

SPORT

Ők voltak 1956 magyar sportoló hősei

SPORT

Szoboszlai Dominik: ezt mi jobban akartuk

SPORT

Ezt mondta Marco Rossi a győztes magyar-szerb mérkőzés után