RETRO RÁDIÓ

Bércsökkentés, ennyivel kapnak kevesebb fizetést a Vidi focistái

Bércsökkentés, ennyivel kapnak kevesebb fizetést a Vidi focistái
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 04. 19. 09:00

A labdarúgó NB I második helyén álló Mol Fehérvárnál három hónapra módosítják a szerződéseket.

Három hónap erejéig, húsz százalékkal csökkentették a játékosok, a szakmai stáb és a menedzsment tagjainak fizetését a Mol Fehérvár labdarúgócsapatánál – adta hírül a klub honlapja.

„A koronavírus okozta járvány miatt felfüggesztett bajnokságok a sportklubok gazdasági helyzetére is hatással voltak. A kiesett bevételeket figyelembe véve a klub menedzsmentje, valamint az első csapat játékosai és a szakmai stáb tagjai egyetértettek abban, hogy a nemzetközi, topbajnokságokban is megfigyelhető trendeket követve három hónapra módosítják szerződéseiket, és 20 százalékkal kevesebb bérért folytatják a munkát, mert ők most így tudnak segíteni- írja a közlemény.

Fotó: MTI

„A korábban már publikált 18 millió forintos jótékonykodáshoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy adni mindig felemelő érzés, az a véleményem, hogyha valakinek lehetősége van rá, az segítsen ezekben az időkben, ezért nem is volt kérdés, hogy segítünk a városnak a kialakult helyzetben. A keddi, egyéni beszélgetéseken pedig a magyar és külföldi labdarúgók és szakemberek azonnal és mindenféle megjegyzés nélkül fogadták el a szerződésmódosítást. Ahogyan korábban is már annyiszor, most is példát mutattak mindannyian lojalitásból és klubhűségből” - mondta el Kovács Zoltán, a klub sportigazgatója.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.