RETRO RÁDIÓ

Meccs után törték össze Isael autóját

Meccs után törték össze Isael autóját
sk
Szerző
sk
Létrehozva2020. 03. 03. 07:20

Rosszul végződött a Fradi-focista számára a Debrecen elleni bajnoki. Még meg is hallgatták.

Isael Barbosa 72 percet játszott hétvégén a Debrecen ellen 2-0-ra megnyert NB I-es bajnokin. Az élvonal egyik legjobb és legértékesebb focistája győzelmet ünnepelt, de ekkor még nem tudta, hogy hamarosan rossz hírt fog kapni. Vasárnapra virradó éjszaka ugyanis valaki összetörte a kocsiját.

Fotó Koncz György Nemzeti Sport Isael Barbosa

A Ripost úgy tudja, hogy a sofőr Budapesten a II. kerületi Tölgyfa utcában belehajtott a labdarúgó ott parkoló autójába, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A BRFK kérdésünkre megválaszolta, mi történt pontosan a budai éjszakában.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei bejelentés alapján 2020. március 1-jén intézkedtek a Budapest, II. kerület Tölgyfa utcában, mert onnan anyagi káros balesetről érkezett bejelentés – áll a közleményben. – A rendőrök kiérkezésekor a feltételezett okozó már nem tartózkodott a helyszínen. A rendőrök a szükséges intézkedéseket megtették, a helyszínen tartózkodó sértettet meghallgatták és az anyagi káros baleset körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálják.”

Isael egyébként a baleset előtt, péntek éjszaka éppen a csapat népligeti szállásán aludt. A gárdánál bevett szokás, hogy a játékosok a meccset megelőző éjszaka összetartásra vonulnak. Isael éppen ezért egy barátjának adta kölcsön az autóját, s ő parkolt le vele oda, ahol a baleset történt. Később a focistát meg is hallgatták a rendőrök.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.