RETRO RÁDIÓ

Koronavírus idején dübörög az E-Sport

Koronavírus idején dübörög az E-Sport
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 29. 05:00

Március elején már a második magyar nemzeti e-sport-bajnokság kezdődött el, holott sokan még mindig kérdően állnak a sportág előtt.

Az e-sport, vagyis elektronikus sport nem más, mint versenyszerű videójáték. A sportfogadók még csak most kezdenek ismerkedni ezzel a műfajjal. Ez nem csoda, míg a koronavírus miatt szinte minden sporteseményt töröltek, a virtuális világban továbbra is zajlik a játék.


Fotó: MTI

A mai ismert formája az interneten játszható videójátékok terjedésével kezdett kialakulni a kilencvenes években. A kétezres évek már a szervezett bajnokságokról szóltak, ma pedig ott tartunk, hogy van olyan tinédzser, akit profi játékosként évi 40 millió forintnak megfelelő éves fizetésért foglalkoztatnak. Immár tévécsatornák közvetítik a legnagyobb bajnokságokat, fogadhatunk a versenyekre, és szponzorok adják a nevüket az e-sporthoz.

Magyarországon például a K&H csoport támogatásával március 2-án már a második magyar nemzeti e-sport-bajnokság rajtolt el. A legjobb versenyzők és csapatok között összesen 15 millió forint pénzdíjat osztanak ki.

„A sport XXI. századi innovációja, az e-sport – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. – Ma már Magyarországon is egyre meghatározóbb a sportolók és a rajongók körében. A sportág népszerűségének ugrásszerű növekedését jól érzékelteti, hogy a tavalyi magyar e-sport-bajnokság közvetítését már több mint 700 ezer néző követte a stream-csatornákon.”

Idén két sportjátékkal bővült a magyar bajnokság, bekerült a FIFA 20 labdarúgó- és a Gran Turismo motorsport játék. A FIFA-ban például 1,5 millió forintot osztanak szét a legjobbak között. Biró Balázs, a Magyar E-sport-szövetség elnöke elmondta, szeretnének folyamatos versenyzési lehetőséget biztosítani a játékosoknak.

„Azt szeretnénk, hogy a legjobb teljesítményt tudják kihozni magukból és a nemzetközi porondon is helyt tudjanak állni a magyar játékosok – fogalmazott Bíró. – Az idei év egyik kiemelt célja az is, hogy a résztvevő csapatok a szezon végéig jogi személyiséggé – céggé vagy egyesületté – váljanak.”

Három éve alakult a magyar szövetség A Magyar E-sport-szövetség 2017-ben alakult meg, idén februárban pedig 23 tagország részvételével az Európai E-sport-szövetség is létrejött, amelynek Magyarország is alapítója. Bíró Balázs, a magyar szövetség elnöke bekerült a kontinentális sportszervezet tanácsadói testületébe.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.