Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK
3 éve

A magyar foci még nem készült fel a videóbíróra

Sokkal bonyolultabb a videóbírós (VAR) rendszer annál, mint aminek látszik, így idén még aligha vezetik be a labdarúgó NB I-ben.

Habár az eredeti tervek 2020 őszéről szóltak, biztosra vehető, hogy akkor még nem vezetik be az NB I-ben a videóbírós rendszert.

A 2018-as világbajnokságon már alkalmazták a videóbírót
Fotó: Getty Images

„Tavaly május óta dolgozunk rajta, de a rendszer felállítása meglehetősen bonyolult, például három, különböző képzést kell elvégezniük azoknak, akik majd közreműködnek a rendszer működtetésében, a játékvezetőktől az asszisztenseken át a műszaki csapat tagjaiig” – részletezte Vági Márton, az MLSZ főtitkára.

A Ripost úgy tudja, ez a képzés 6-8 hónapot is igénybe vehet, ennyi idő kell ahhoz, hogy a játékvezetők maximálisan megismerjék, és alkalmazni tudják a VAR-rendszert. Ráadásul közülük nem mindenki vállalja, hogy dolgozna a videószobában, illetve figyelné a kamerákat. Magyarországon egyelőre csak Vad II István, Kulcsár Katalin, valamint a december végén visszavonult Kassai Viktor rendelkezik videobírós vizsgával, a rendszer elindításához ezért legalább 60 ember kiképzésére lesz szükség.

A nemzetközi kupameccseken már működik a VAR
Fotó: Getty Images

Természetesen az MLSZ továbbra is törekszik a minél előbbi bevezetésre, de mivel sokkal összetettebb a rendszer annál, mint sokan gondolják, ezért pontos dátumot nem lehet mondani. Szeretnék 50-60 felkészülési meccsen tesztelni a rendszert, hogy ne élesben, a tétmérkőzéseken bukjanak ki az esetleges hibák. A jövő héten lesz egy találkozó a szakemberekkel, ahol részletesen átbeszélik, mire van szükség ahhoz, hogy valóban hibátlanul induljon el a rendszer.

Az osztrákok is halasztottak Már Ausztriában is döntöttek a videóbírós rendszer bevezetéséről, de a VAR bonyolultsága miatt az osztrákok halasztottak. Ők is szeretnék tesztmeccseken megismerni a programot. A környező élvonalbeli bajnokságok közül egyelőre csak Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban működik a VAR-rendszer.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szexi ruhában mutogatja épülő álomotthonát Nádai Anikó - kép

origo.hu

Spermát rendelt az internetről a Kőgazdag fiatalok sztárja

borsonline.hu

"Testvérként fognak felnőni" – szülőket kapott a nyári horrorbalesetben árván maradt kislány

vg.hu

Teljes pályazár az M1-es autópályán – elérhetetlenné vált Ausztria

ripost.hu

Aggódnak a rajongók: Kórházba került G.w.M

magyarnemzet.hu

Felrobbantotta magát egy férfi Esztergomban – egy rendőr meghalt, többen megsérültek + videó

origo.hu

Szörnyű dolog történt Tóth Andival

travelo.hu

Halálos zuhanás Ausztriában: egy turista leesett a népszerű hegyi létrahídról

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Esztergomi robbantás: Ez a férfi az őrjöngő rendőrgyilkos!

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

A vb-döntős magyar úszó vallomása: "lehet, hogy meg fogok halni"

SPORT

Magyar-cseh meccs: Az idei veretlenség megőrzése a tét

SPORT

Szombat délelőtt a Hősök terén szurkolhatsz, indul a magyar vb-csapat első tagja

SPORT

A stadionból üzent az edzőlegenda: óriásit fociztak Dzsudzsákék, de a java még hátra van

SPORT

Varga Barnabás mesterhármasával hatalmas győzelmet aratott a Fradi a Konferencia Ligában

SPORT

Meghalt a pilóta - Halálos baleset miatt félbeszakították a Veszprém-ralit

SPORT

Nem hiszed el, mi jelent meg az szexi bombázó meztelen popsiján

SPORT

A Fradi szurkolói elbeszélgettek a játékosokkal, ezt üzenték nekik