RETRO RÁDIÓ

Külföldiek vághatnak vissza a magyar válogatott vereségéért

Marguc, Gasper
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 02. 08. 09:00

A Veszprém a Porto vendége lesz a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

A portugál válogatott a januári Eb-n 34-26-ra győzte le a magyar válogatottat, amely így az elődöntő mellett az olimpiai selejtezőkről is lemaradt. A Porto keretében 9 játékos is található, aki játszott a mieink ellen, míg a Veszprémet csupán Székely Márton képviseli erről a meccsről.

A piros mezes Veszprém hazai pályán kiütötte a Portót
Fotó: MTI

A légiósok vehetnek revánsot a magyar válogatottért

Klubszinten vélhetően a magyar csapat vissza tud vágni a portugáloknak, hiszen hazai pályán is nyolcgólos sikert ért el a Veszprém. A világklasszis légiósok egész sorát felvonultató bakonyiak a végső sikerre is esélyesek a BL-ben.

„Nehéz dolgunk lesz Portóban, hiszen a Dragao Arénában biztosan telt ház lesz. Az Európa-bajnokság után tele van ellenfelünk önbizalommal, hiszen a portugál együttes nagy része Portóból volt, és remekül teljesített. Harcolni fogunk, bár tudjuk, hogy szinte mindenki hagyott ott pontokat. Győzni utazunk Portugáliába” - mondta el David Davis, a Veszprém vezetőedzője a klub honlapján.

A Veszprém szombaton, 16 órától lép pályára Portóban. A találkozót a Sport 1 közvetíti.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.