RETRO RÁDIÓ

Balhétól tartanak, komoly óvintézkedések az El-meccs előtt

Balhétól tartanak, komoly óvintézkedések az El-meccs előtt
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 02. 20. 13:20

Megerősített biztosítás mellett rendezik meg csütörtökön a kiemelt kockázatúnak minősített Európa-liga mérkőzést.

A bruges-i rendőrség különböző óvintézkedéseket vezetett be, hogy a Club Brugge és a Manchester United vehemensebb szurkolói ne kerülhessenek összetűzésbe egymással. Az illetékesek 1500 angol drukker érkezésére számítanak a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első felvonására.

MU-szurkolók
Fotó: AFP

Az előzmény négy és fél évre nyúlik vissza: 2015 augusztusában a Bajnokok Ligája selejtezőjében találkozott a két együttes és a szurkolók egy része összecsapott egymással.

A városi rendőrség felvette a kapcsolatot a helyi tömegközlekedési vállalattal és a taxitársaságokkal, és kérte őket: igyekezzenek elérni, hogy a hazai és a vendégszurkolók ne keveredjenek egymással. Ugyancsak a különleges intézkedések közé tartozik, hogy a stadion egy kilométeres körzetében, valamint a belváros néhány negyedében a vendéglátóhelyeken nem szolgálnak majd fel italokat üvegpohárban.

A helyi illetékesek azzal számolnak, hogy az angol szurkolók Bruges belvárosában töltik majd a mérkőzés éjszakáját, ezért a rendőrség megerősített létszámban lesz jelen, és rendszeres ellenőrzéseket végez a stadionhoz vezető utcákban – jelentette az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.