RETRO RÁDIÓ

Öt kontinensen is Magyarországra figyelnek majd májusban

Öt kontinensen is Magyarországra figyelnek majd májusban
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 01. 08. 21:00

Budapesten és Nyugat-Magyarország látványos turisztikai célpontjai mellett halad majd végig a világ második legrangosabb kerékpáros körversenye, a Giro d'Italia magyarországi útvonala május 9. és 11. között – hangzott el szerdán Győrben az esemény magyarországi szervezőinek sajtótájékoztatóján.

Révész Máriusz, a Giro Hungary 2020 szervező bizottságának elnöke, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, a Tour de France után a világ második legrangosabb kerékpáros versenyének számító, május 9. és 31. között megrendezendő sportesemény első három napja három magyarországi szakaszon zajlik majd.

Ezt a trófeát nyeri majd el a Giro d'Italia győztese
Fotó: Instagram

A „Nagy rajt” Budapesten, a Hősök terén lesz, majd a versenyzők végighaladnak többek között az Andrássy úton, a Margit-hídon és a várban fejezik be az aznapi programot. Hozzátette, az első nap egyéni időfutam lesz, 8 kilométeren, a kerékpárosok percenként indulnak majd, így csak a rajt három 3 órán keresztül fog tartani.

Révész Máriusz a következő két napról kiemelte, 200 kilométeres szakaszokon versenyeznek majd a kerékpárosok, a második napon a Szentendre, Esztergom, Dunakanyar, Tata, Pannonhalma és Győr, míg a harmadik napon a Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Szigliget, Kis-Balaton és Nagykanizsa útvonalon.

A szervező bizottság elnöke rámutatott, az eseményt öt kontinens, 198 országában közvetítik majd, azaz a világ figyelme Magyarország felé fordul, ezért az útvonalat igyekeztek úgy összeállítani, hogy az látványos turisztikai célpontok mentén haladjon el. Hozzátette ugyanakkor, hogy az országimázs mellett a szemléletformálás szempontjából is fontos a Giro d'Italia, azt várják a versenytől, hogy segít fellendíteni a kerékpárral való közlekedést. Megjegyezte, ehhez kapcsolódóan már áprilisban 200 ezer gyerek fog közlekedési alapvizsgát tenni az országban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.