RETRO RÁDIÓ

Döntöttek, felfüggesztették a magyar sportvezetőt

Aján Tamás
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 01. 23. 06:45

Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága – számolt be a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames hírportál szerdán.

A weboldal emlékeztetett: a 81 éves sportdiplomata – aki 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek – ötödik ciklusát tölti, ennek jövő májusi lejárta után nem kíván újraindulni a posztért. Az insidethegames kitért rá: Aján vita nélkül elfogadta a döntést, áprilisig a szervezet női alelnöke, Ursula Papandrea viszi majd az ügyeket.

Aján Tamás
Fotó: MTI

Ezalatt vizsgálat kísérli meg tisztázni az ARD január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat. A német közszolgálati televíziós csatorna arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) – angol rövidítéssel HUNADO-t – bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

A vádakat a MACS és Aján Tamás is visszautasította.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.