RETRO RÁDIÓ

Fölényes győzelem, és továbbjutás után rúgták ki a sztáredzőt

Fölényes győzelem, és továbbjutás után rúgták ki a sztáredzőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 11. 12:20

Négygólos győzelem után menesztették a Napoli labdarúgócsapatának trénerét.

Megvált vezetőedzőjétől, Carlo Ancelottitól a Napoli labdarúgócsapata. A 60 éves szakember távozását a klub mindössze pár órával azután jelentette be, hogy a Napoli kedden este a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában otthon 4-0-ra legyőzte a belga Genk csapatát, és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Carlo Ancelotti
Fotó: AFP

Az olasz együttes ezzel a győzelemmel kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát tudta lezárni.

Ancelottit tavaly májusban nevezték ki a Napoli vezetőedzőjének, a klub három évre szóló szerződést kötött vele. Az együttes azonban gyengén teljesít a 2019-20-as bajnoki idényben: az eddigi 15 forduló során mindössze 21 pontot szerzett, amellyel jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, 17 pontos hátrányban az éllovas Internazionaléval szemben.

Olasz sajtóértesülések szerint utódja a nápolyi kispadon nagy valószínűséggel Gennaro Gattuso lesz, míg Ancelotti az éppen edzőt kereső Arsenalnál köthet ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.