
Újabb mérföldkőhöz érkezett az RB Leipzig, amely szerda este története során először juthat be a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Ahhoz képest nem rossz eredmény, hogy a lipcsei alakulat tíz éve még a német ötödosztályban szerepelt.
Duplán veszi a lépcsőfokokat megalakulása óta az RB Leipzig. A lipcsei alakulatot 2009-ben alapították, és az volt a cél, hogy tíz éven belül a német első osztályban szerepeljen. Gyorsan teljesült a terv, az ötödosztályból hét év alatt kerültek a Bundesligába, ahol azonnal szenzációt keltettek, hiszen rögtön a második helyen zártak.

Gyakorlatilag évről évre történelmet írnak: négy feljutás, egy-egy Bundesliga bronz- és ezüstérem, Német Kupa-döntő, Bajnokok Ligája-csoportkör valamint egy Európa-liga negyeddöntő szerepel a klub neve mellett. Mindez tíz éven belül, vagyis bőven túlteljesítették a várakozást.
Szerda este újabb mérföldkőhöz értek. Ha az RB Leipzig szerdán odahaza nem kap ki a Benficától, akkor története során először kerül be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A német csapat négy kör után két pont előnnyel előzi meg a Lyont, míg a Zenittel öt, a Benficával szemben pedig hat ponttal vezet.
Az RB Leipzignél tíz év alatt két magyar tréner segítette a munkát, Bódog Tamás 2012-től három éven át, míg Lőw Zsolt 2015-től szintén három évig másodedzőként dolgozott a klubnál. A magyar szál azóta sem szakadt meg, a gárda első számú kapusa az a Gulácsi Péter, aki a hatodik idényét tölti Lipcsében, míg a csapatkapitány, Orbán Willi az ötödik szezonját kezdte meg augusztusban. Mindketten évek óta alapemberek, tevékeny részesei voltak az RB Leipzig sikereinek.
A német csapat nagy formában várja a Benficát, hiszen az utóbbi öt tétmeccsét megnyerte, ezeken 24 gólt rúgott és csak négyet kapott. Ha ma este sem hibáznak, akkor újabb klubtörténeti sikert aratnak.
Szalai Ádám példája a cél
Legutóbb Szalai Ádám révén szerepelt magyar futballista a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Akkor a csatár 2014-ben a Schalke tagjaként szerepelhetett a nyolcaddöntőben, ahol a Real Madriddal szemben buktak el. Ha ma este az RB Leipzig nem kap ki a Benficától, akkor Gulácsi Péter és a jelenleg sérült Willi Orbán is a legjobb 16 között folytathatja.





