RETRO RÁDIÓ

Újabb komoly küldetés, erre készül a magyar szuperúszó

Újabb komoly küldetés, erre készül a magyar szuperúszó
ST
Szerző
ST
Létrehozva2019. 11. 12. 16:40

A hét csatorna, illetve szoros átúszásából álló Ocean's Seven sorozat teljesítése után június 17. és 22. között Manhattan körbeúszására vállalkozik Mányoki Attila.

Mányoki Attila idén augusztusban úszta át az Északi-csatornát – az észak-írországi Donaghadee-ből indult és a skóciai Portpatricknél ért partot -, ezzel teljesítette az embert próbáló sorozatot.

Az utolsó etapra először tavaly vállalkozott, de akkor sok medúzacsípés következtében feladta a kísérletet, kórházba került, ahol intenzív osztályon is ápolták.

Mányoki Attila
Fotó: fotó: manyokiattila.hu

A hosszútávúszó elmondta: csak második kísérletre tudták visszahozni őt az életbe, akkor mozdult meg a lábfeje. Aztán az orvosokat is meglepte, hogy a szervezete milyen gyorsan regenerálódott. Terveiről szólva kiemelte, hogy jövőre versenyezni szeretne, az egyéni úszás után erre helyezi a hangsúlyt, ezért június 17. és 22. között részt vesz azon a viadalon, amelyen a világ legjobb hosszútávúszói állnak rajthoz, és amelyen 50 kilométeres távon megkerülik Manhattant.

Ezt követően újabb sorozatra készül: 2021-ben teljesítené a Sweet Water (Édesvíz) elnevezésű, nyolc állomásból álló feladatot, amely a világ különböző pontjain található tavak átúszását foglalja magába.

A 2018-as és a 2019-es úszásánál is vele volt a helyszínen Szentes Richard dokumentumfilm-rendező a stábjával. A két alkalommal történtekről készült Ocean's Seven: Az északi pokol című filmet a Life TV-n lehet majd látni vasárnap 18 órakor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.