RETRO RÁDIÓ

Hűtlen volt a kapitány, ezért rúgták ki a válogatottól

Hűtlen volt a kapitány, ezért rúgták ki a válogatottól
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 27. 18:05

Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott visszatérő szövetségi kapitánya hűtlennek tartja volt kollégáját és elődjét, Robert Morenót, ezért nem számít rá a szakmai stábjában.

Luis Enrique a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: egyedül ő a felelős azért, hogy a segítői között ezúttal nem jutott hely Robert Morenónak. A szakember elmondta: a saját házában fogadta Morenót, aki arról tájékoztatta, hogy ő akarja vezetni a spanyolokat a jövő évi Eb-n, azt követően pedig nagyon szívesen dolgozik ismét a beosztottjaként.

Luis Enrique (középen) visszakapta a spanyol kispadot Fotó: AFP

„Megértem, hogy becsületesen dolgozott a válogatottal edzőként, és azt is, hogy vannak ambíciói, de számomra ez hűtlenség volt. Én soha nem tennék ilyet, és nem akarok a stábomban olyan emberrel együtt dolgozni, aki képes erre. Megértettem, de nem értettem vele egyet. Megmondtam neki, hogy nem akarom őt segítőmnek. Az ambíciót támogatni kell, de a túlzott ambíció már nem erény, hanem hiba.”

Luis Enrique személyes okokra hivatkozva márciusban és júniusban sem ült le a nemzeti együttes kispadjára az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseken, majd később lemondott posztjáról. A nemzeti együttes vezetését hiányában Moreno vette át, aki mindhárom találkozóján győzelemre vezette a válogatottat, majd irányításával – immár hivatalosan is szövetségi kapitányként – hat meccsből négyszer nyert és két döntetlent játszott a csapat. Luis Enrique kilencéves lánya augusztusban hunyt el csontrákban, Moreno szeptemberben jelezte: félreáll, ha kollégája visszatérne a válogatott kispadjára.

Moreno múlt hétfőn, a románok elleni 5-0-s sikert követően feldúlva és sírva távozott a stadionból azzal, hogy „kirúgták őt”, majd nem jelent meg a kötelező sajtótájékoztatón. A szövetség másnap megerősítette Luis Enrique visszatérését.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.