RETRO RÁDIÓ

Ördögi terv, Tusup levadászná a magyar világbajnokokat

Ördögi terv, Tusup levadászná a magyar világbajnokokat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 03. 05:45

Az olasz Ilaria Cusinatóval volt feleségét akarja legyőzni, Kapás Boglárkára pedig Szilágyi Liliánát állítaná rá.

Bombaként robbant a hír: magyar sztárúszót igazolhat le maga mellé Shane Tusup. Az amerikai edző Szilágyi Liliánával egyezett meg, legalábbis az SzPress hírszolgálat információja szerint. Az alaphírt azóta leszedték, de azt az úszónő klubja, a Ferencváros is elárulta, az olimpiáig Tusuppal készül a 22 éves magyar lány.

Az amerikai férfi ezzel egyértelműen jelzi: míg az olasz Ilaria Cusinatóval éppen Hosszú Katinkát akarja legyőzni 200 vegyesen, Szilágyival a 200 pillangón világbajnok Kapás Boglárkát vadászná le. Szilágyi szintén ott volt a világbajnoki döntőben, s végül hatodik lett. A futam után pedig olyat nyilatkozott, amellyel már a közelgő váltást is jósolhatta meg.

„Nagyon kiábrándultan jöttem erre a világbajnokságra, ki voltam ábrándulva abból a rendszerből, amiben benne vagyunk. Sok dolog fölött szemet hunyunk és elnézünk dolgok mellett, gondolok itt elsősorban morális dolgokra. Ezt most nem fejtem ki” – mondta Szilágyi a Magyar Televíziónak.

Tusup csapatában Bujdosó Zsombor és Földházi Dávid mellett az úszónő lehet a harmadik magyar, s mivel válogatott sportolóról van szó, az amerikai férfi havi több százezer forintos fizetséget is kaphat a szövetségtől a munkájáért.

A legnagyobb elégtétel persze az jelentené számára, ha Tokióban az ő versenyzője győzné le Hosszú Katinkát és Kapás Boglárkát is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.