Létrehozva: 2019.10.26.

Kezdődik az U17-es vb, bemutatjuk a magyar futball jövőjét

Kiugró lehetőségnek tartják a szombaton kezdődő brazíliai világbajnokságot az U17-es magyar labdarúgó-válogatott tagjai.

Az U17-es magyar válogatott szombaton Nigéria ellen kezdi meg a szereplését a brazíliai vb-n. A tét csapatként és egyénenként is óriási, és ezzel a játékosok is tisztában vannak.

Fotó: mlsz.hu

Egy-egy kiugró teljesítmény külföldi szerződést érhet, így nem véletlen, hogy az itthon szereplő focisták ugródeszkának tekintik a vb-t. Szélesi Zoltán jól ismeri ezt a korosztályt. Az U17-esek korábbi szövetségi edzője, és a Puskás Akadémia második csapatának jelenlegi mestere a Ripost-nak elmondta, nagyon fontos, hogy a tét ne nyomja agyon a válogatottat.

„Az mindig nagy kérdés, hogy a pályára lépő játékosok miként tudják elviselni a vb jelentette a nyomást, illetve milyen produkcióra lesznek képesek – fogalmazott Szélesi. – Tény, néhány játékosunk figyelmet kelthet.”

Szélesi a hátvédsorból két játékosra hívta fel a figyelmet.

„A védelemből Posztobányi Patrikot jól ismerem, hiszen jelenleg is a játékosom. Jó mentalitású, szorgalmas, technikás játékos. Igazi vezértípus, nagy munkabírású, nem véletlen, hogy ő az U17-es válogatott csapatkapitánya. Szerintem ő bekerülhet a játékosmegfigyelők noteszébe. Buna Gábor a Honvéd védője nagyon jó alkatú, kiemelkedő fizikumú futballista, aki a gyorsaságával, a fejjátékával és a keménységével is kiemelkedik. A játékintelligenciája szintén az átlag fölé emeli. ”

A középpályások közül Ominger Gergő, Posztobányihoz hasonlóan, szintén a Puskás Akadémia játékosa, vagyis ő is Szélesi keze alatt szerepel.

„Ominger Gergőnek az NB III-as bajnokságban még hullámzó a teljesítménye, de a korosztályában rendre kiemelkedő játékkal rukkolt elő, fontos gólokat szerzett. Az MTK-s Kata Mihályt is megemlíteném, a hozzá hasonló középpályásokra mondják, hogy lát a pályán, kiváló játékintelligenciával rendelkezik.”

Ha Szélesi Zoltán csak egy játékost emelhetne ki, azt a csatársorból tenné.

„Komáromi György gyorsasága nemzetközi szintű, 4 másodperc alatt futja a 30 métert. Jó a rúgó- és technikai készsége. Jobbal-ballal is hatékony, gólerős csatár, amit a felnőttek között is bizonyított a csapatomban. A vb-n a magyar válogatott kiemelkedő játékosa lehet. Az MTK csatára, Zuigeber Ákos a passzok, az ívelések, az átlövések és a pontrúgások kapcsán kelthet figyelmet. Nagyon sok gólt szerzett a saját korosztályában, és annál feljebb is. Gólokkal hálálja meg a bizalmat, ami jelzi a tehetségét.”

Szélesi zárásként hozzátette, reális lehet az elvárás, a válogatott továbbjuthat a csoportjából Nigéria, Ausztrália és Ecuador mellől.

„Reális lehet a játékosok várakozása, miszerint szeretnének továbbjutni a csoportból. A magyar válogatott komoly szintű védőjátékra képes, amit tavasszal a spanyolok elleni meccsen is bizonyított.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben

KIAJOBB

Hamiltont is lepipálhatja, bődületes fizetéssel csábítják Verstappent