Sorsok

Szerző Sz. Z.

3 hete

Hogyan lett Kata Csongrádi Máriából? - 50 éve színpadon az örökifjú sztár - archív fotókkal

Május 7-én vasárnap délután ünneplik Csongrádi Kata 50 éves színészi-énekesi jubileumát, ahol többek közt Csonka András, Sipos Péter és Strab Dezső is fellép. Most néhány régi fotóval idézzük fel Kata pályafutását.

Pótszékes teltház van a Stefánia Palotában Csongrádi Kata vasárnapi 50 éves színészi-énekesi jubileumán, a jegyeket pillanatok alatt elkapkodták. Nem csoda: Csongrádi Kata - aki híven ápolja nyolc éve elhunyt férje, a szövegíró S. Nagy István emlékét - töretlen népszerűségnek örvend és az évek semmit nem vettek el a lendületéből,  pozitív életszemlélete erőt ad azoknak is, akik testi-lelki bajoktól szenvednek. Ráadásul olyan sztárvendégeket hívott, mint Csonka András, Jáger Gyula, Kocsis Tibor, László Attila, Sipos Péter, Straub Dezső és DJ. Dominique. Élőben kíséri a Stúdió 11 és a Varidance táncegyüttes.

Csonka Andrással és az előadás plakátjával. Fotó: Csongrádi Kata

Csongrádi Kata valójában Csongrádi Mária néven látta meg a napvilágot, csakhogy édesanyja is ezen a néven szerepelt rendezőként és színészként, így az első nyilvános balettvizsgája után átíratták a keresztnevét Katalinra. S hogyan lett ebből Kata? Ezt a Csókolj meg, Katám című darabnak köszönheti, aminek egy részletét előadták a Színművészeti Egyetemen. Később aztán az Operett Színházban eljátszhatta a darab főszerepét és 17 évnyi tagsága során a szubrett szerepek mellett eljátszotta például a Zsuzsanna és a vének bibliai hősnőjét, partnere volt Bessenyei Ferencnek a nagy sikert aratott Hegedűs a háztetőn című darabban, játszott Latinovits Zoltánnal A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című előadásban, Dajka Margittal és Galambos Erzsivel a Szerdán Tavasz lesz című előadásban. 

Latinovits Zoltánnal
Koncz Gáborral

Számos prózai szerepet is játszott, kedvence volt az Én és a kisöcsém Kelemen Katója vagy a Dunakanyar kávéfőzőnője.

Kelemen Katóként az Én és a kisöcsémben

17 éven keresztül volt tagja a Magyar Rádió Szabó család sorozatának, amelyikben olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Gobbi Hilda, Kállai Ferenc, Tolnay Klári, Sinkovits Imre, Lukács Sándor...

Sokoldalú művész, akinek az ének, a tánc és az írás a lételeme. Verseket, színdarabokat és könyveket is írt, hét darabját be is mutatták. 23 éven keresztül játszotta Sissyt nemcsak itthon, hanem például Bécs, München, Augsburg, Ulm, New York, Los Angeles, Stockholm, Malmö színházaiban is. 

Sissyt 23 éven át játszotta

Szintén nagyon népszerű volt Dérynéről és Bajor Giziről készült darabja, valamint az egyiptomi ihletésű Csoda az élet, Nofretete című előadás. 

Bajor Giziként

Írt és rendezett tévé filmsorozatot, jelentős szerepeket kapott mozi- és tévéfilmekben - felsorolni is sok lenne. 

Andorai Péterrel a Téves kapcsolásban

Közben íróként és zeneszerzőként is megmutatta magát: hat könyvet írt, többek közt az S. Nagy Istvánról szóló Slágergyárost és a három kiadást is megért Ne add fel! címűt. Legutóbb platinalemez lett a Hogyha szeretsz című tavalyi albuma.

Sikert aratott tévés szerkesztő-műsorvezetőként is, a Slágergyárosok Csongrádi Katával (TV2) vagy a Napsütéses Kataságok (Hatoscsatorna) sok nézőt vonzott, utóbbiból interjúkötet is született.

Interjúkötet is született a műsorból

37 éven keresztül volt társa férje, S. Nagy István dalszövegíró, akinek az emlékére minden évben koncertet szervez. Idén május 7-én lesz az emlékkoncert, amin egyben Csongrádi Kata 50 éves pályafutását is megünneplik.

Valamennyi tevékenységemmel igyekszem erősíteni másokban a pozitív életszemléletet és a reményt, hogy "Túl a könnyeken, vár még győzelem", hiszen "Csoda az élet!" 

- mondta lapunknak a művésznő, aki a kerek évfordulóhoz közeledve egy kis retro videóban köszönte meg mindazt, amiért hálás lehet.

Köszönet a családomnak, akik minden áldozatot meghozva taníttattak és felneveltek, köszönet a férjemnek, akivel 37 éven keresztül együtt lehettem jóban-rosszban, egészségben-betegségnek és köszönet a barátaimnak, kollégáimnak, akik segítették és segítik az életemet. S köszönet a közönségnek, hogy immár 50 éve szeretettel fogadnak a színpadon 

- foglalta össze Csongrádi Kata, akinek a vasárnapi jubileumi előadáson is vastapsos fogadtatásban lesz része egészen biztosan.

Legújabb dalát is megmutatjuk, amit a havasi gyopár legendája ihletett, miszerint a Betlehemi Csillag - miután elvezette a Három Királyokat a Jászolhoz - tovább vándorolt és egy sziklás helyen leszállt a Földre, hogy Életvirág-ként hirdesse: túl lehet élni a túlélhetetlent is. A dalt Szász M. Attila hangszerelte.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa

origo.hu

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

mindmegette.hu

Undorító dolog mászott elő a Nutellából: sokkot kapott a bécsi édesanya

vg.hu

Hetven éve hódította meg az ember a Föld legmagasabb pontját, a Mount Everestet

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

hirtv.hu

Hajléktalant gyilkolhattak meg Újszegeden

origo.hu

Botrányt okozott Selena Gomez Beyoncé párizsi koncertjén - videó

mindmegette.hu

Indul a poloskainvázió – így védekezhetünk a büdösbogár ellen

ripost.hu

11-szer hozták vissza, végül életét vesztette a magyar focista

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

Sorsok

Azt mondták neki, járni se fog, most ismét a cirkusz kupolájában repül

RIPOST7

Vakcinabotrány: Milliárdos kötbért fizet az EU a Pfizernek