Létrehozva: 2023.03.27.

„Mindig emlékezni fogunk rád” – Megrázó, hány közutas halt meg munka közben

Hetente akadnak olyanok a magyar utakon, akik nem tartják be, vagy észre sem veszik a munkaterületre figyelmeztető és ott érvényben lévő korlátozásokat. Ennek eredményeképpen a 2000-es évtől napjainkig huszonegy közutas hunyt el, egyikük kivételével mind munkaterületen, figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Legutóbb József, a makói mérnökség mindössze 41 éves dolgozója.

Szerző Dél Barbara

József, a makói mérnökség 41 éves közutas szakembere március 22-én egy, a volánnál alvó kamionos miatt vesztette életét az M43-as autópályán. Kollégáival útburkolati munkálatokat végeztek aznap, és már éppen indultak volna vissza a mérnökségre, amikor megtörtént a tragédia. Ő volt a huszonegyedik közutas 2000 óta, aki munkavégzés közben vesztette életét. A közutas tragédiák mindig megrázzák az egész országot. 

A legutóbb elhunyt közutas a makói mérnökség 41 éves dolgozója volt. 

Megtelt a réztábla, amire az elhunyt közutasok neve kerül

Hogy mennyire veszélyes a közutas munka, azt nem lehet elégszer hangsúlyozni. A cég 2019-ben indította el a Biztonságunk egymás kezében van című kampányát, ám azóta is rendszeresen fordulnak elő balesetek, halálesetek. „Az M7-es autópályán, Siófok közelében található a töreki pihenőhely, ahol megtalálható az a közutas emlékhely, ahol a munkavégzés közben elhunyt kollégáinknak állítunk emléket. A réztáblára 20 név fért fel, ami sajnos az elmúlt években betelt. Legutóbb a körmendi, vadbaleset kapcsán elveszített munkatársunk neve került fel. Természetesen a továbbiakban is - bár reméljük, nem lesz rá szükség - méltó módon szeretnénk megemlékezni munkavégzés közben elhunyt szakembereinkről, így megvizsgáljuk, hogy az emlékhelyet milyen módon tudjuk kiegészíteni” – írta a Magyar Közút a Ripost megkeresésére.

A közutas tragédiák miatt volt szükség az emlékhelyre.

„Akkor én összeestem a tűzhely előtt”

A Magyar Közút figyelemfelhívásként már szívszorító videókat is közzétett, sőt, a 2017. december 6-án elhunyt közutas, Illés Attila felesége a forgalmas autópályáról, férje tragédiájának a helyszínéről üzent az autósoknak. “Kérlek szépen, ha bármelyik autópályán, vagy országos úton most haladsz el egy munkavégzésre figyelmeztető tábla, sárga villogós autó vagy a Magyar Közút dolgozója mellett, kérlek, lassíts, Őket is hazavárják! Én már ezt nem tehetem…” - mondta Illésné Horváth Mónika. Bár mind a közutasok, mind családtagjaik tisztában vannak ennek a munkának a veszélyeivel, egy balesetre, tragédiára nem lehet felkészülni. Mónika azt is elmesélte, mi játszódott le akkor, amikor a szigetszentmiklósi kirendeltség vezetője, Juhász Csaba felhívta, hogy közölje vele férje halálhírét. „Mikor mondta nekem a történetet, hogy Attilát súlyos baleset érte, még átfutott az agyamon, hogy elsodorták, kórházba került, hogy azt fogja nekem mondani Csaba, hogy vigyek be papucsot, hálócuccot, fogkefét, fogkrémet, semmi baj, eltörte a kezét-lábát, de él. De nem ez történt. Elmondta, hogy halálos közúti balesetet szenvedett, és meghalt. És akkor én összeestem a tűzhely előtt és csak annyit tudtam mondani Csabának, hogy „Ugye ez nem igaz? Ez vicc”. És akkor kijött a kislányom a szobából, ő ezt meghallotta és elkezdte csapni a konyhafalat” – mesélte az özvegy.

A kollégák is összeroppannak egy-egy közutas halálakor

Egy-egy tragédia után minden alkalommal pszichológus segíti a mérnökségek szakembereit. Így volt ez a 2018. május 17-én történt tragédia után is, amikor Jobbágy Krisztián útüzemeltetőt elgázolta egy jobbról előző kamion. Mégis, egy ilyen eset után előfordulhat, hogy a kollégák képtelen ugyanoda visszamenni dolgozni, képtelenek kitenni magukat ennek a veszélynek. „A csapatban megviselt mindenkit. Volt, akit olyannyira, hogy egyszerűen nem vállalt terelést. Hogy ő terelőhöz nem megy” – mesélt arról Dénes László útellenőr, hogyan élték meg társuk, Krisztián tragédiáját. Megrázóak a közutas tragédiák.

Figyelmetlen autósok miatt mennek tönkre életek

Gyerekek, feleségek, szülők, testvérek élete roppan össze pillanatok alatt figyelmetlen autósok miatt, nagyon megrázó közutas tragédiák történtek az elmúlt években. „Drága Bátyám! Nyugodjál békében! Mindig emlékezni fogunk rád, a lelkünkben, a szívünkben, a kislányodban, a családodban élsz tovább. Hihetetlenül, váratlanul, akaratod ellenére kellett itt hagynod bennünket! Nagyon fáj” – írta annak a közutasnak a testvére, aki 2021 októberében az M1-es autópályán vesztette életét. Egy bolgár kamionos fékezés nélkül csapódott bele az energiaelnyelő modullal felszerelt több tíz tonnás teherautóba, amit az oldalára borított és betolt a munkaterületre. A jármű előtt álló közutas szakember a gép alá szorult és életét már nem tudták megmenteni. A mindössze 45 éves ásványrárói családapát kislánya várta haza.

Ezrek imádkoztak érte

Az nagyon ritka, hogy nem egy figyelmetlen autós, hanem egy rettenetes véletlen okoz tragédiát. Idén február 13-án a 76-os úton, Szombathely és Bagod között egy vadbalesetben sérült meg súlyosan a Magyar Közút körmendi munkatársa, miután autójára repült egy szarvas, amit egy szemből érkező autó gázolt el. A férfit súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol azonnal megoperálták. A közutas életéért az egész ország szorított, ám 10 nappal a baleset után elhunyt. „Imre 2018-ban csatlakozott körmendi mérnökségünkhöz. A mindössze 35 éves kollégánk ambiciózus volt, érdekelte a technika, egyik munkagép kezelése sem állt tőle távol, rendkívül hasznos tagja volt társaságunknak. Munkatársaink csak Juniornak becézték, akivel nagyon szerettek dolgozni” – búcsúzott kollégájától a Magyar Közút Zrt.

 

 

Szerző Dél Barbara

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

Sorsok

Nem hiszed el, mire használják Béla herceg combcsontját

Sorsok

Magyar siker: Az avasi lakótelepről került a világ gasztronómiai csúcsára a pizzaséf