Létrehozva: 2018.09.27.

A barna idén legyőzi a feketét! A szabály, hogy nincs szabály

A barna az õsz örök kedvence, több árnyalat is párosítható vele. A divatban jelenleg nem meglepõ a színek vad keveréke, ne hagyd ki idén te sem! Szabadon, kreatívan variálhatod!

Szerző Sors Edina

Ahogy beköszönt a hűvösebb idő, azonnal megjelennek a divatban a sötétebb színek. Szerencsére ez mégsem jelenti azt, hogy ezután mindenkinek feketében kell járnia. Idén ősszel megint nagy szerepet kap a barna, amit szinte mindenhez felvehetünk.

A barna nagyon jól párosítható fehérrel és kékkel, ami azért zseniális, mert bármilyen farmerhez például jól mutat. De egy fehér ruha vagy egy kötött pulóver is remekül passzol hozzá. Ugyanakkor más földszínekkel például bordóval vagy sárgával is felvehetjük.

Ugyanakkor, az sincs sehol sem kőbe vésve, hogy a fekete a barnával teljesen életképtelen. Igaz ez egy ősrégi divatszabály, ami még nagyanyáink és anyáink idejében talán érvényes volt, de manapság már nem bűn az, ha a fekete ruhához barna kabátot veszünk, vagy a barna csizmánkon vagy pulcsinkon fekete díszítés is van.

Szerző Sors Edina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SIKK

Itt a szerelmesek tesztje! Ilyen egy igazi húsvéti randi

SIKK

Biztos, hogy ma akarsz sütni és mosni? Ezek a legdurvább húsvéti babonák

SIKK

Boruljon zöldbe a ruhatárad is! Ezek a legmenőbb zöld szettek idén tavasszal

SIKK

Titokban megváltozott az Instagram, panaszkodnak a felhasználók

SIKK

Azt hitted, aranyból csak ékszer készül? Íme 10 kozmetikum arannyal

SIKK

Lelepleztük a stylistok vörös szőnyeges titkait: nincs többé divatbaki, ha te is betartod őket

SIKK

Justin Bieber Nanushka kabátban feszített a Super Bowlon

SIKK

Moss hajat fordítva, eszméletlen lesz a hatás