RETRO RÁDIÓ

Egész Amerika felhördült attól, amit ez a két szexi szupermodell tett

Egész Amerika felhördült attól, amit ez a két szexi szupermodell tett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 20. 11:15

Merészen döntött a Vogue Arabia, amikor Bella Hadidot választotta a szeptemberi címlapra. Ugyanis testvére, Gigi márciusi szereplése óriási felháborodást váltott ki az olvasók körében és persze Amerikában is.

Bevállalósan választott modellt a Vogue Arabia, amikor a szeptemberi címlapfotózására ismét egy Hadid lányt kért fel; ugyanis testvére márciusi címlapmegjelenését elutasítóan fogadta az arab közönség. A Vouge Arabia tavalyi online megjelenése mérföldkő volt a Közép-Keleti régió divatéletében. Amikor a lap első példánya megjelent nyomtatásban ez év márciusában, a címlapon szereplő Gigi Hadid hijabot viselt, amivel óriási ellenszenvet váltott ki. A modellt ugyanis azzal vádolták az arab világban élő olvasók, hogy a hagyományos ruházattal megsértette őket, mert szerintük azért vette fel, hogy megfeleljen a helyi kulturális elvárásoknak.

A Hadid testvérek Amerikában születtek, és ott is nőttek fel. Bár édesapjuk palesztin származású, elvált, szupermodell édesanyjuk mellett igazi amerikai életet élnek, és a karrierjük is a nyugati mintát követi. Médiamegjelenéseik pedig egyáltalán nem tükrözik, hogy muszlim hagyományokat követnének. Pontosan emiatt nem fogadta jól az arab közönség, hogy Gigi a címlapon hijabot viselt; úgy élték meg, mintha a kedvükért maskaraként öltötte volna magára. Akadtak azért olyanok is, akik inkább megvédték őt, mondván, hogy családi gyökerek miatt joga van a hagyományos ruhadarabban szerepelni, de ők voltak kevesebben.

Az első Vogue Arabia megjelenését követő botrányok fényében óriási merészség, hogy a szeptemberi szám címlapján Gigi testvére, Bella Hadid szerepel. Ellentétben testvérével, ő nem visel hijabot a címlapfotón; helyette egy szolid ruhában pózol, ami megfelel a brit és az arab kiadás címlapjára is.

A Vogue Arabia főszerkesztője azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy Bella a legtökéletesebb választás a lap számára, hiszen egyszerre kötődik a régióhoz, és világhírű fotómodell. Hangsúlyozta, hogy az arab világ nem egy gettó, hanem egy magas kultúrával rendelkező, a nemzetközi életbe becsatlakozott régió, ahol az olyan világsztároknak, mint a Hadid lányok, óriási kultusza van.

A Times kiemelte, hogy Bella sokkal többször említi arab gyökereit, mint Gigi, több politikai megmozdulásban is állást foglalt, ezért sokkal hitelesebb lesz a régióban. Talán ez is lehetett az oka a Gigi címlapját övező ellenszenvnek: ő ugyanis szinte soha nem említi muszlim gyökereit.

Ezzel együtt Bella fotóját is övezi némi felháborodás: amikor a lap online közzétette a szeptemberi címlapot, sokan fejtették ki kommentben a véleményüket, hogy ő sem hiteles, hiszen amerikai, és ezáltal a címlap egyáltalán nem az arab világot tükrözi. Nem ez az első alkalom, hogy a lap megosztó modelleket jelentet meg a címlapján, de a Vogue Arabia ezúttal dupláz is. Kérdés, hogyan fogadja majd ősszel a Közép-Kelet divatvilága és közönsége… És hogy miként reagál a népszerű modellek tevékenységére a világ divatját diktáló, terroristák által ütött sebekből vérző Európa.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.