RETRO RÁDIÓ

Mégsem kerül süllyesztőbe az ombre! Most a BOMBRE a menő!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 11. 21. 12:45

Az eddigi melírtrendeket szinte kivétel nélkül szõkékre tervezték. De ennek vége: itt a kifejezetten barnáknak való cseresznyevörös bombázó ombre. Az új hajdivat egyben arra is bizonyíték, hogy korai volna még leírni az ombre frizurákat, van még bõven lehetõség ebben a festési technikában!

A Beth Minardi sztárfodrász által kitalált trend lényege, hogy a barna hajba ragyogó, cseresznyevörös csíkokat szőnek, amely kiemeli a haj színét, és energiát ad az egész frizurának.

A feltűnő színű csíkokat a haj felső rétegeibe melírozzák bele, így a hatás drámai és energikus, mégis elegáns lesz.

Természetesen nem ez az első szupertrendi festés, amely a barna hajúaknak áll a legjobban, az azonban tény, hogy az utóbbi időben a divatdiktátorok inkább a szőkéket kényeztették el ötleteikkel.

Azoknak is jó választás lehet, akik nem szeretnének teljesen a barnáról vörösre váltani, de kacérkodnak a vörös árnyalatokkal, energikus, mégsem polgárpukkasztó színhatásra vágynak. Ráadásul ez az új frizura

sokáig megőrzi frissességét, nem kell pár hetente újrafestetni.

Az eredeti ombre-hoz hasonlóan egyáltalán nem baj, ha kicsit lenőtt hatást kelt. Csak a vörös tincsek színének megőrzésére kell vigyázni megfelelő, színvédő samponnal és balzsammal.

No és persze arra, hogy akit meleg természetes színekkel ajándékozott meg a természet, az inkább a meleg vörös árnyalatokat válassza, míg a hideg színtípusba tartozók inkább a hűvösebb, a burgundi és a padlizsán közötti árnyalatokat részesítsék előnyben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.