
Megasztár: emlékszel Tóth Lüszire és Patai Annára? Mutatjuk a műsor legfiatalabb versenyzőit
Idén sem maradunk fergeteges énekhangok nélkül. A Megasztár 9. évadában fiatal tehetségeket is keresnek. Mutatjuk a korábbi évadok legfiatalabb versenyzőit.
Idén is lesz Megasztár. A tehetségkutató immár a kilencedik évadával tér vissza, a meghallgatások folyamatosan zajlanak, a korábbi évadokból kiindulva fiatal tehetségek is bátran vágnak bele a kalandba.

A Megasztár sok fiatalt nevelt ki
Tóth Lüszi a Megasztár 4., 2008-as évadában szerepelt, méghozzá eredményesen: a csupán 13 éves lány egy hajszállal maradt csak le a döntőről: negyedik helyezett lett, egyben a széria legjobb női énekese!

Ezután még jött számára néhány lehetőség, amivel nem igazán tudott élni, néhány éve egykori osztálytársa úgy fogalmazott, Lüszi az iskola és a zenélés rovására sokat bulizott, elindult a lejtőn. Végül teljesen eltűnt a zenei palettáról, 2023-ban pedig a Ripost arról írt, hogy Somogy vármegyében, egy lovardában dolgozik.
A kis Patai Anna mára édesanya lett
Patai Anna mindössze 11 éves volt, mikor 2010-ben elindult az ötödik évadban. A Tolvai Reni győzelmével záruló széria középmezőnyében végzett a kiskamasz, aki később egy japán tehetségkutatóban is szép sikereket ért el, és azóta is aktív a hazai zeneiparban.
Mára pedig már feleség és édesanya is lett, énekesi karrierje mellett pedig a Rádió Dikh műsorvezetője is.
Patai Annával szerepelt egy évadban Horváth Alexandra is, aki még nála is egy évvel fiatalabb, 10 éves volt, amikor vigaszágasként mutatkozhatott be a tévében.
Radics Gigi volt a legfiatalabb győztes
A Megasztár legfiatalabb győzteseként, mindössze 16 évesen hódította meg az országot Radics Gigi a hatodik évadban, és azóta is az egyik legtehetségesebb énekesnőként emlegetik.
Karrierje folyamatosan szárnyal, dolgozott már Quincy Jones-szal, mentor és mester is volt több tévéműsorban. Magánéletében is nagy fordulatot hoztak az utóbbi évek: édesanyaként helytállt egyedül is, tavaly pedig újra rátalált a szerelem.

A legutóbbi, 8. évadban is sok fiatal volt: Ádám Attila, Bíró Csongor, Balogh Rikárdó, mind 18 év alatti, érettségi előtt álló fiatal volt: vajon a Megasztár 9. évadban is sok kiskorú tűnik majd fel?






