
Újabb RTL fiaskó: Italozás után álltak színpadra a Csillag Születik műsorvezetői
Ismét kiakadtak a nézők az RTL-re, most épp Puskás-Dallos Bogi és Csobot Adél keltettek felháborodást. A Csillag Születik döntőjén a két énekesnő vezette a háttérműsort, de a nézők szerint igencsak kínosra sikeredett a szereplésük, mint kiderült, még ittak is.
A Csillag Születik válogatója alatt, és a vasárnapi élő döntőben is Puskás Peti és Istenes Bence voltak a műsorvezetők, ám a döntőre a háttérműsor két házigazdája is csatlakozott hozzájuk, akik hogy-hogy nem a feleségeik voltak, Puskás-Dallos Bogi és Csobot Adél. Ez már önmagában sem nyerte el a nézők tetszését, amit csak tetézett, hogy a sztáranyukák megmutatták, hogy bizony némi pezsgő is fogyott a színfalak mögött.

Istenes Bence és Csobot Adél, valamint Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi már évek óta az RTL csapatát erősítik, de eddig nem volt példa arra, hogy mind a négyen egy műsorban szerepeltek volna, és talán nem véletlenül. Ugyanis ez a mostani eset igencsak kiakasztotta a nézőket, amit nem is nem is titkolnak. A legtöbben különböző közösségi oldalakon mondták el a véleményüket.
„Az RTL egy beltenyészet… Munkát kell adnia a pereputtynak is, meg a szerződéseseknek. Inkább biodíszletek, mint szükséges résztvevők” – írta egy kommentelő.
Ugyanolyanok, mint a férjeik. Nem is viccesek, csak a ripacskodás megy, meg a lányok esetében a hülye vihogás, nem tudom miért kell őket erőltetni. Ha ezt a régi, legendás műsorvezetők látnák…
– fejtegették egy másik oldalon.

A Csillag Születik élő show-járól meglepő videó került ki
Nem elég, hogy a lányok teljesítményével nem voltak megelégedve a nézők, de egy backstage videóból az is kiderült, hogy bizony némi pezsgő is fogyott a műsor előtt, ami a rajongók szerint meg is látszott rajtuk. Ráadásul a Csillag Születik zsűritag, ByeAlex drogügye és a szintén RTL-es Majka ittas vezetési botránya után ez különösen rossz fényt vethet a csatornára.
„Igen, az látszott, hogy előbb ittak, mint hogy elindult a műsor…” – fűzte egy Facebook felhasználó az ominózus videóhoz.
„Kellemetlen volt. Nyávogtak, affektáltak...fogalmuk sem volt arról, hogyan kell kérdezni, interjúvolni” – értett egyet egy másik hozzászóló.
Nagyon irritálóak voltak a csajok. Mint két tini lányka, összevissza fecsegtek, egymás szavába vágtak. Nagyon gáz volt. Amikor megjelentek a színpadon megijedtem, hogy ők fogják ezt a műsort vezetni
– tette hozzá még valaki.







