
„Tiszta szégyen” – Kitört a balhé Németh Bea miatt, visszakövetelik a nézők a Megasztár kiesőjét
Megtörten nyilatkozott a Ripost-nak a Megasztár versenyzője, miután szombaton búcsúznia kellett. A tehetségkutató nézői képtelenek belenyugodni abba, hogy Németh Bea kiesett.
Drámából nem volt hiány a Megasztár 3. élő show-jában! Gyakorlatilag a fél ország mélyen megdöbbent, amikor kiderült: a műsor egyik legjobb hangjának kikiáltott versenyzője, Németh Bea búcsúzik a TV2 tehetségkutatójától.

A veszélyzónába Kökény Lali, Németh Bea, Kedl Olívia, és Ádám Attila kerültek a végén. Innen elsőként Kökény Lali, majd Ádám Attila jutott tovább a következő élő show-ba.
Ez azt jelentette, hogy egy énekesnő fog a versenytől búcsúzni, méghozzá mindenképpen Erika csapatából. A mostani adás kieső versenyzője végül Németh Bea lett.
A kétgyermekes családanya szinte mindent egy lapra tett fel. Már közel 30 alkalommal jelentkezett különböző tehetségkutatókba, a Megasztár 2025-ös évada miatt pedig még a munkahelyén is felmondott. Az előválogatókon lányával, Vandával együtt indult, ám az élő adásokba végül csak ő került be. Németh Beát a műsor egyik legnagyobb esélyesének kiáltották ki, és bár sokak szerint mestere, Herceg Erika kissé mellényúlt a dalválasztással (Bea az Aerosmith Dream on című slágerét énekelte), a többség úgy vélekedik, hogy nem neki kellett volna kiesnie.
Balhé a Megasztárban: visszakövetelik a nézők Németh Beát
Bár Németh Bea kiesése óta napok is elteltek már, a virtuális térben még mindig forrnak az indulatok. Sokak igazságérzetét nem hagyja nyugodni a tény, hogy egy ilyen csodás hangú énekesnőnek ért véget idejekorán a verseny. A kommentszekciókban valóságos összefogás alakult ki, a hozzászólók egy emberként követelik vissza Beát.
A jó énekesek esnek kifelé, kész vicc ez a műsor! Bea volt az egyik legjobb énekes a mezőnyben, Ádám Attilának kellett volna hazamennie. Sokkal gyengébb volt, mégis továbbjutott
– mérgelődött valaki, ezt a nézetet pedig bizony sokan osztották.
„A kedvencünk voltál, Bea, mi ezerrel szavaztunk. Nagyon csalódottak vagyunk! Legyél nagyon büszke magadra! Borsod megnyereti a versenyt a fiúval sajnos¨ – háborgott egy másik néző.
„Ez egy vicc! A Bea helyett az Attilának vagy a Kökény gyereknek kellett volna mennie”– dühöngött valaki, sőt, olyan is akadt, aki Herceg Erikát hibáztatta:
„Ez mind az Erika műve, mert már akkor haza kellett volna mennie Attilának, amikor Curtis hazaküldte!”
„Hívják vissza Beát, őt még hallani akarjuk.”
„Tiszta szégyen! Attilának kellett volna hazamennie”
Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el a közösségi médiát, miután Németh Bea Megasztár karrierje véget ért.
Megasztár: Bea megtörten nyilatkozott a kiesése után
No de mit szól ehhez maga az érintett? A Ripost elérte telefonon Beát, aki őszintén beismerte: nincsenek benne jó érzések.
Nem éreztem, hogy már ki kéne esnem, úgy voltam vele, hogy még egy adás mindenképpen van bennem, főleg, mert múltkor végig a csillagon álltam. Most nincsenek bennem jó érzések. Nem tudom, mit gondoljak
– mondta szomorúan Bea.






