RETRO RÁDIÓ

Drámai bejelentés két évvel a tragédia után: újabb tagját veszítheti el az ikonikus magyar együttes

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2025. 10. 21. 17:45

Már két éve annak, hogy Riki Church elhunyt, de zenekarának tagjai sosem feledik. Ám most a Junkiesnak újabb szívszorító csapást kell túlélnie, lassan csaknem széthullik a zenekar.

A Junkies zenekar már a '90-es évek óta meghatározó a magyar zenei szférában, hiszen sokak szemében ők jelentik a magyar punkzene szülőatyjait. A banda az évek során persze több változáson is keresztülment, ugyanis az indulás után Csordás Tibi, akit legtöbben ma már a Fiesta énekeseként ismernek, kilépett a zenekarból. Így a Junkies tagjai Riki Church, Barbaró Attila és Szekeres András maradtak. Ám most drámai bejelentésükből kiderült, hogy közülük már csak utóbbit láthatják a rajongók.

Junkies
A Junkies énekese bejelentette: a zenekar egy újabb tagjától kell váratlanul búcsúzniuk (Fotó: Facebook)

A Junkies basszusgitárosa, Riki Church halála nagyon megrendítette a csapatot 2023-ban, annak ellenére 2020-ban már kivált a bandából és a helyére Czakó Dániel került. Most azonban újabb nehézséggel kell szembesülniük, ugyanis a harmadik alapító tag, Barbaró Attila is otthagyja a színpadot. A közkedvelt gitáros egészségügyi problémái miatt vonul vissza, amit a Junkies Facebook-oldalán osztottak meg a rajongókkal.

Kedves Barátaim, Kedves Közönségünk!

Régóta húzódó egészségügyi problémáim miatt előre nem látható ideig sajnos nem tudom vállalni a koncertezést, színpadi szereplést, turnézást. Igyekszem gyógyulni, és a kreatív munkálatokban továbbra is részt venni.

Viszlát valahol valamikor!

Baráti üdvözlettel:

Barbaró Attila

 – üzente a Junkies gitárosa szomorúan.

A Junkies Barbaró Attila nélkül is folytatja

Szekeres András azonban biztosította a közönséget, hogy nem hagyják magára a bajban Attilát, és a fellépéseiket sem mondják le, ami leginkább zenésztársaik segítségének köszönhető.

„Eddig Attila közleménye, a zenekar részéről annyit tennék hozzá, hogy Attilával továbbra is napi kapcsolatban vagyunk, számíthat ránk bármiben, és nagyon szorítunk a teljes gyógyulásáért. Az idei hátralévő koncerteket Csobán Bence (Zorall), Takács Vilkó (Ganxsta Zolee és a Kartel), illetve Dul Sándor és Pásztor István Alvin (Alvin és a Mókusok) segítségével valósítjuk meg, akiknek nagyon köszönjük a gyors és baráti segítséget” – írta Szekeres a Junkies koncertjeivel kapcsolatban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.