Krausz Gábor
„Ez olyan érzés, mint amikor valaki szül egy gyereket” - Muri Enikő a Jégvarázs premierjéről
A színésznő is csak kereste a szavakat a musical szeptember 20-i bemutatója után. Nem vitás, a Jégvarázs mindenkit csodavilága repít.
Óriási ovációval és szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a közönség a Jégvarázs szeptember 20-i bemutatóját a Madách Színházban. Az Andersen-meséből született musical nemcsak egy téli varázsvilágba repítette a kicsiket és a nagyokat, hanem elképesztően erős üzenetet is hordozott: azt mesélte el nekünk röpke két órában, hogy a szeretet ereje a legvastagabb jégpáncélokat és felolvasztja.

A szeptember 20-i premier Elsája, Muri Enikő is hasonló csodát élt át a sokáig titkolt varázserővel rendelkező királynő szerepében, akit a népe sokáig jégszörnynek, gonosz erők birtokosának tart, és aki a saját húgát is igyekszik távol tartani magától, amíg Anna végtelen szeretete át nem hatol azon a bizonyos pajzson.
„Elmondhatatlan érzések vannak most bennem. Nagyon örülök, hogy eljutottunk már a premier napjáig. Olyan energiák szabadultak föl, amit tényleg nem lehet elmondani. Boldog és hálás vagyok, azt érzem, hogy ezt amíg meg nem halok, tudnám csinálni. Ezt az egész műfajt, de talán kiváltképp ezt az előadást. Annyira visz minden! Amikor azt érzed, hogy jó helyen vagy, jó emberek vesznek körül, jó a munkád, szeretnek téged. A Legyen hó! végén tényleg akkora ováció van, hogy azt nem lehet feldolgozni” - kezdte a Ripost-nak Muri Enikő, aki édesanya szerepben még nem próbálta ki magát, de mégis hasonló érzések kerítették hatalmába.

„Ez lehet olyan érzés, mint amikor az ember szül egy gyereket, vagy férjhez megy ahhoz, aki tényleg a másik fele, aki neki meg van írva” - mondta érzelmesen a Jégvarázs musical Elsája.

Jégvarázs: Muri Enikő már a főpróbán katarzist élt át
A színésznő a már a premier reggelén üzent a saját maga által alakított Elsának. Egy érzelmes Facebook-bejegyzésben arról számolt be, hogy szabályosan összeomlott, miután a keddi főpróba első felvonásában előadta a nagy dalát, a Legyen hó! -t.
„Kedden volt az első közönség előtti főpróba. Rengeteg gyerek ült a nézőtéren. Felcsendült a Legyen hó, a pulzusom az egekben, de ki kell menni, el kell énekelni, meg kell csinálni. A dal végén akkora ováció volt, hogy amikor sötét lett, kiszakadt belőlem a sírás. Összerogytam, mint egy rongybaba és csak bőgni tudtam. Nem tudtam megnyugodni, a kollégáim azt hitték, hogy valami baj történt. Amikor megkérdezték mi a baj, csak annyit mondtam, hogy semmi, csak most jön ki a fáradtság. Az öltözőmbe érve megfogalmazódott bennem, hogy mit is érzek valójában. Hálát. Elsa. Ma este te és én ott leszünk, lesz tél és hó, varázslat és csoda, na meg igaz szeretet! Mert nekünk csak egy pici hó kell” - írta Muri Enikő Facebook oldalán.





























