
Kunovics Katinka a Romantic megalakulásáról: „Ez a cigánygyerek nagyon fain"
Kunovics Katinka felidézte, hogyan jutott el a jazz világából a berobbanó sztártrióig. A kezdetekkor szinte véletlenül került a Romantic élvonalába, majd egy pillanat alatt lettek országos sztárok.
A Romantic zenekar 2000-ben alakult, Kunovics Katinka és Jónás Andrea mellett Gáspár Győző Győzike alkotta a trió első felállását. Néhány tagcsere és kisebb-nagyobb szünet után végül Katinka és Győző mellett Völgyi Zsuzsi maradt a harmadik tag. Kunovics Katinka most az Abaházi Presszóban mesélt a kezdetekről.

Jazz zene nagyjai mellől a Romantic-ba
„Anyukám elindított a Ki mit tud?-on, az utolsón, 1996-ban. Akkor húszéves voltam. A kerületi verseny után jött a budapesti forduló, utána pedig a tévéfelvétel” – emlékezett vissza Kunovics Katinka, aki tulajdonképpen gyerekkora óta énekesnek készült. Később Babos Gyula zenekarába, a Babos Project Romani-ba vették fel, ez volt az első igazi zenekari élménye. Azokban az időkben Babos Gyulával, Szakcsi Lakatos Bélával, Borlai Gergővel zenélt, bejárta a fél világot. Abaházi Csaba kissé hitetlenkedve tette fel a kérdést: ha ilyen remek nevek között mozgott és a jazz zene világában lehetett, hogy jött a képbe a Romantic zenekar?
„Kepes András egy beszélgetős műsorában szerepeltem, ezután jött a telefon, Orbán Tamástól, hogy készül egy új projektre, egy pop-dologra. Középpontban áll egy fiú, és mellé keresnek két profi énekesnőt. Elmondta, hogy Jakab Gyuri zenész, zeneszerző, stúdiómester is benne van a dalok írásában” – idézte fel Katinka.
„Volt egy meghallgatás, és Jakab Gyuriék abban a pillanatban azt mondták, hogy: kell, jössz, benne vagy az együttesben. Úgy voltam vele, hogy miért ne. De megmondtam, hogy a Babos Projekt továbbra is prioritást élvez majd.”
Győző pedig kikutatta, már akkor is, ha valamit meg akart tudni, azt megtudta, Babos Gyuszi számát. És én amikor bekerültem a zenekarba, felhívta őt, és azt mondta jó ízesen: A jó Isten áldja meg Drága Művész urat, hogy az életünkbe behozta Katinkát!
„De akkor még jelenség sem volt mint Győzike, még nem tudták, hogy miről van szó. De Gyuszi azt mondta: ez a cigánygyerek nagyon fain, ez nagyon ott van. Ebből a gyerekből lesz valami! Ő már akkor mondta, hogy fogunk még hallani erről a gyerekről.”

„Egy pillanat alatt lettünk sztárok”
A Romantic be is robbant a köztudatba:
„Az első dallal berobbantunk. Az akkori párom apukája egy piacon árult cédét, kazettát. És mondta az apukája, hogy elkapkodták az összeset! Épp hogy kijött az első lemez és klip, olyan bolondoknak voltunk beöltöztetve, hogy borzasztó, katasztrófa” – nevetett.
Egy pillanat alatt lettünk sztárok
– felidézte, volt, hogy egy napra hét fellépésük is le volt szervezve.
2006-ban a Győzike Show kezdetével egy időre lényegében megszűnt a zenekar, majd később újra összeálltak és a mai napig koncerteznek.
A Kunovics Katinkával készült teljes beszélgetést alább tudod megtekinteni:






