RETRO RÁDIÓ

Emlékszel még a Linda sorozatra? Így néznek ki a szereplők most

Létrehozva2025. 08. 15. 06:00

Már több, mint 40 évvel ezelőtt lépett ki a klumpájából Linda és osztotta ki a pofonokat a gonoszaknak. A Linda sorozat az egyik legnépszerűbb tévéműsor volt a 80-as években.

Azt hiszem, még sokunk előtt ott van a kép, ahogy meteorok zuhannak a semmibe, majd a tojás alakú Földet egy "ijjá" sikoltással szétrobbantja Linda, azaz Görbe Nóra. A Linda sorozat 1984-ben indult országhódító útjára.

Linda sorozat
A Linda sorozat hamar belopta magát a nézők szívébe

Az első két széria rendezője Gát György, majd a harmadik évadban Szurdi Miklóssal közösen rendezték az epizódokat. Az 1984 és 1990 között bemutatott sorozatban a főszerepeket Görbe Nóra, Szerednyey Béla, Bodrogi Gyula és Pécsi Ildikó alakították. A sorozaton újabb és újabb generációk nőnek föl, kedveltsége továbbra is töretlen. A kezdetben diák, majd alhadnagyként szolgáló Veszprémi Linda előtt semmi sem maradhatott titokban, a rosszfiúk pedig megkapták a magukét a látszólag törékeny rendőrnőtől.

Aki nosztalgiázni szeretne - vagy éppen még nem látta -, augusztus 21-től a TV2-n megnézheti Linda kalandjait. Addig is galériánkban megnézheted, hogyan változtak a szereplők az elmúlt idő alatt. Íme, a Linda sorozat szereplői ma.

Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda
Linda

10 kínzó kérdés a Linda sorozatról

1. Miért csak Bodrogi Gyula nevét mondják be a főcímben? 2. Miért szinkronizálták a magyar színészeket más magyar színészek? 3. Az első részekben volt egy Kő nevű zsaru, Gáti Oszkár játszotta. Még az esküvőjére is készültek. Aztán Balázs Pétert hívták Kőnek és Gátit elfelejtették. Vajon mi történhetett vele? Áthelyezték vidékre? 4. Hol tartotta Linda a Babettáját? 5. Miért pont a fülszaggató „ijjjjá” Linda csatakiáltása? 6. Miért csak egy telefon volt az egész rendőrségen? 7. Volt egy anti-stylist a sorozatban, akinek az volt a feladata, hogy Görbe Nórát a lehető legbénábban öltöztesse fel? 8. Miért ugyanazok a rosszfiúk mindegyik részben? 9. Volt egyáltalán normális fuvarja Emődinek? Mindig csak Lindát szállította a taxijával. 10. Mi a vezetékneve Klárikának?

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.