RETRO RÁDIÓ

Új dallal rukkolt elő az UFO zenekar: „Rémesen sikeresnek érezzük magunkat”

mkb
Szerző
mkb
Létrehozva2025. 06. 28. 13:00

Új zenével jelentkezett az egyik legnépszerűbb retro zenekar. UFO Zsolti elárulta, nemzetközi vizekre is eveznek.

Szerelemdoktor, Nyár van!, Napolaj: a kilencvenes évek népszerű dance-pop együttese, az UFO új virágkorát éli: nemzetközi hírnévre törnek, élőzenekarral koncerteznek és nemrég új daluk jelent meg. Erről beszélt most a zenekar oszlopos tagja, UFO Zsolti, azaz Varga Zsolt.

ufo együttes
Varga Zsolt és Varga Szidónia újra sikerre vitte az UFO együttest (Fotó: Facebook)

Az örökké vidám UFO zenekar komorabb dalhoz nyúlt

A napokban jelent meg a Múljon hát! című dal, ami sokaknak ismerősen csenghet: az egykori népszerű lányzenekar, a C’est La Vie slágerét dolgozták fel, modernizálva azt. Zsolti szerint ugyanis a retro zene lényege nem az, hogy a régi dalokat ugyanúgy előadják, mint az eredeti, hanem hogy a jelen trendjeihez igazítva dolgozzák fel.

„A Múljon hát! egy csaknem húsz éves dal, a C'est La Vie együttes második lemezén szerepelt, aminek én is producere voltam egyébként. A négy lányból már csak ketten élnek sajnos…” – idézte fel Varga Zsolt, akinek mindig is szívügye volt az említett dal. „Régóta érlelődött bennünk a gondolat, hogy a megszokott vidám UFO-dalok mellett egy komolyabb szerzemény is a repertoárba kerüljön. Igazából egy ideje már elkészült a feldolgozásunk, de nagyon speciális klipet képzeltünk el hozzá, és be kellett várnunk a technikát – fogalmazott UFO Zsolti. A klipben ugyanis a mesterséges intelligenciát hívták segítségül.

Romániába készülnek

Szerettük volna, ha a karaktereinket, kinézetünket csak minimálisan módosítja a gép. Ezen kívül sivatagi környezetbe helyeztük magunkat, képzeletbeli hangulatot sugallva. Mikor elkészült a dal, a technika még nem volt elég fejlett az elképzeléseinkhez: a háttér a nyolcvanas évek bluebox-át idézte – fogalmazott az énekes, aki újabb kulisszatitkot is elárult:

Készül a dal román verziója is. A feleségem – akivel a zenekarban együtt dolgozunk – erdélyi, kiválóan beszél románul, ő segített a szöveget fonetikusan leírni, és egy ismerősünk pedig felénekelte nekem, így tudtam begyakorolni a kiejtést. Ez gyakori eljárás a szakmában. Szeretnénk a román közönség felé is nyitni, lesz is egy nagy koncertünk Sepsiszentgyörgyön.

Varga Zsolt elárulta, az UFO zenekar a fénykorát éli:
Mint minden előadót, a covid minket is megviselt, de azóta mondhatni a zenekar történetének csúcsán vagyunk. Rémesen sikeresnek érezzük magunkat. Élőzenekarral játszunk, és azt látjuk a fellépéseken, hogy minden korosztályt meg tudunk szólítani. Olyanok vagyunk, hogy egy családi Disney-mese: anya, apa, a kisgyerek, de még a nagyszülők is élvezik” – viccelődött az énekes.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.