RETRO RÁDIÓ

Döbbent csend fogadta a döntést: ennek a párnak kellett távoznia a döntő előtt a Dancing with the Stars műsorából

Létrehozva2024. 12. 07. 22:37

A döntő kapujában kellett távoznia a párosnak a Dancing with the Stars műsorából.

A karácsonyi ünnepek meghittségét idézték meg a Dancing with the Stars hetedik élő adásában a versenyzők. Az elődöntő feszült hangulatban telt, többen is hibáztak a produkciójuk közben, hiszen már egyre fáradtabbak a párosok, és ismét két táncot kellett előadniuk.

 

Sajnos azonban most sem érhetett véget úgy a verseny, hogy ne maradjon egy párossal kevesebb játékban, a kiesők személyéről pedig ismét a közönség és a zsűri pontszámai közösen döntöttek – és az előző adásokhoz hasonlóan a végső szó ismét a nézőké volt. 

A veszélyzónába a versenypontok alapján Mihályfi Luca és WhisperTon került, ám a nézők szavazatai döntenek. Most már a zsűri senkit nem menthet meg. A szavazatok alapján biztos továbbjutó Szabó Zsófi és Suti András, valamint WhisperTon és Tóth Katica. Így az összesített veszélyzónába Mihályfi Luca és Törőcsik Franciska került, a nézőknek pedig további öt perce volt eldönteni, ki jusson a döntőbe.

Mielőtt Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna kimondta a továbbjutó és a távozó nevét, vágni lehetett a csendet a stúdióban.

A közönség döntése értelmében a verseny végül számukra ért véget: Mihályfi Luca és Hegyes Berci

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.