Létrehozva: 2024.08.17.

Mága Zoltán ünnepi gálakoncertet ad, nem akárki lesz a sztárfellépő

Különleges és egyedi produkciókkal színesített gálakoncertet ad az Új kenyér ünnepén, a Szent István-napi eseménysorozat megkoronázásaként Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész augusztus 20-án a Marosvásárhelyi várban, amelynek egyik sztárfellépője lesz a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Bodrogi Gyula és György Levente, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója is.

Augusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére nemcsak Budapesten és Magyarország szinte valamennyi településén szerveznek nagyszabású ünnepségsorozatot, hanem a határainkon túli magyarlakta településeken, főként Erdélyben is számos kulturális eseményt tartanak.  Marosvásárhelyen ezúttal már 10. alkalommal kerül megszervezésre a Szent István-napi új kenyér ünnepe, amely kapcsolódik Magyarország nemzeti ünnepének eseménysorozatához. Az idei ünnepi program egyik kimagasló eseménye lesz Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész koncertje, amelynek kezdetén kerül sor a magyar történelmi egyházak képviselői által az új kenyér megáldására és megszentelésére is.

Mága Zoltán, Bodrogi Gyula
Fotó: Eöri Szabó Zsolt #eorifoto

A különlegesnek számító gálakoncert meghívott sztárfellépője lesz a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész, Bodrogi Gyula, aki idén áprilisban töltötte be 90. évét. A kiváló egészségnek örvendő színészikon autóval teszi meg az oda-vissza mintegy 1200 kilométeres távolságot, mert mint fogalmazott, az erdélyi magyarságot nem is lehetne szebb napon köszöntenie, mint augusztus 20-án.

Mindig nagy szeretettel megyek Erdélybe, a bátrak hazájába, mert ott valódi életcél magyarnak lenni, magyarnak maradni, hiszen az itt élők évszázadok óta hűségesen őrzik a nyelvet, a kultúrát, vagyis mindazt, ami magyarrá, a világ számos nemzete és népe közül egyedivé tesz minket

– fogalmazott Mága Zoltán hegedűművész, aláhúzva, szinte minden nagyszabású koncertsorozatának ezért válik részesésévé Erdély és kiváltképp Marosvásárhely, a székelység művelődési, oktatási és szellemi központja.

Mága Zoltán legutóbb idén május 3-án, a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében lépett az erdélyi közönsége elé, az „50 év 50 koncert” című kulturális és karitatív missziója keretében rendezett eseménysorozattal, amelyet 50. születésnapja alkalmából tartott félszáz magyarországi és határon túli településen.

Az augusztus 20-ai erdélyi különleges ünnepi gálakoncerten a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész mellett közreműködik a Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok kíséretében György Levente karmester és nemzetközi hírű operaénekes, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója, Borsos Edith operaénekesnő, valamint a Marosvásárhelyi válogatott énekkar és a Borsika néptáncegyüttes is.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek