tóth gabi
Tapintani lehetett a feszültséget a TV2 stúdiójában. Rákóczi Feri megmondta a tutit sztársegítő társának.
Most vasárnap visszatér a TV2 képernyőjére a Mutasd a hangod! zenés szórakoztató showműsor a megszokott sztársegítőkkel, akik mellé vendégnek érkezik Horváth Éva és Király Linda nyomozni. Céljuk az, hogy leleplezzék a tátogó fellépőket, akik között lehet aranyhangú énekes, de nagyszerű színlelő is. Persze ez nem egy könnyű feladat, sőt az eddigi sztársegítő vendégek nagy része elmondta, rettentően nehéz feladat, így mi sem lepődünk meg azon, amikor a sztárok között is eluralkodik a feszültség, mert nem értenek egyet tippjeikben. Ezt láthatjuk majd vasárnap 18:55-kor is, amikor a legújabb részben Papp Szabi és Rákóczi Feri egymásnak feszülnek.
A tetoválóművész karakter nagy fejtörést okoz a sztársegítőknek, ugyanis megosztja a hírességek véleményét. Papp Szabi azt vizsgálja már szinte az első adás óta, hogy hogyan mozog a fellépők arca, nyaka, szája a hangképzés közben. Rákóczi Feri szerint csak félrevezeti a játékban levő párt:
„Szerintem a tetoválóművész tud énekelni, mert ejtette az állát hajlítás közben” – mondta Szabi, amire Feri azonnal felszólalt.
„Nem tudom, hányadik műsorban ülsz és még mindig ennek ülsz föl, hogy hogy mozgatja magát? A tetoválóművésznek ez nem az ő hangja volt” – akadt ki Feri segítőtársára, aki csak segíteni akart a versenyzőknek.
„Én csak próbálom instruálni a játékosokat ” – mondta az énekes, mire Feri teljesen kiakadt.
De félre! Hát elmentek… Nem tud énekelni a tetoválóművész. Ez akkora koppanás lesz
– mondta mindenki előtt a rádiós, majd ezek után még a levegő is megfagyott a stúdióban.