
Ezek a magyarok nyertek eddig Oscart, Mihalek Zsuzsa lehet a következő
Már csak néhány óra, és kiosztják a 2024-es Oscar-díjakat, a jelöltek között most is van magyar.
A Szegény párák című drámát nemcsak hazánkban forgatták, hanem több magyar is volt a stábban. Köztük Mihalek Zsuzsával, akit a legjobb production design kategóriában jelöltek. Remélhetőleg meg is nyeri a filmesek által leginkább vágyott aranyszobrot. A berendezőként dolgozó Mihalek illusztris magyar társasághoz csatlakozhat, ha nyertesként szólítják a színpadra.

Az utóbbi években nagy magyar győzelmeknek lehettünk szemtanúi az Oscar-gálákon.
Deák Kristóf és Udvardy Anna Mindenki című alkotása a Legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában lett a győztes 2017-ben.
Deákék előtt egy évvel Nemes Jeles László mondhatott beszédet Oscar-díjjal a kezében, amikor a Saul fia lett a Legjobb idegennyelvű film.
A nyolcvanas évek elején szintén egymást követő két évben volt magyar Oscar-győzelem. 1981-ben A légy lett a Legjobb animációs rövidfilm.
1982-ben pedig a Mephistóval nyert Szabó István az idegen nyelvű filmek között.
A többi Oscar-nyertes magyar
Az említett négy magyar film mellett több magyar szakember kapott már Oscart az elmúlt évtizedekben.
- William S. Darling (1934, Kavalkád, 1944, Bernadette dala, 1947, Anna és a sziámi király) - legjobb látványtervezés
- Geza Herczeg ( 1938, Zola élete - legjobb adaptált forgatókönyv)
- Paul Groesse (1941, Büszkeség és balítélet, 1947, Az őzgida, 1950, Kisasszonyok) - legjobb látványtervezés
- Korda Vincent (1941, A bagdadi tolvaj) - legjobb látványtervezés
- John S. Toldy (1941, Arise, my Love) - legjobb eredeti forgatóköny
- Emeric Pressburger (1943, A 49. szélességi fok) - legjobb eredeti forgatókönyv
- Paul Lukas (1944, Őrség a Rajnán) - legjobb férfi főszereplő
- Michael Curtiz (1944, Casablanca) - legjobb rendező
- George Pal (1944) - tiszteletbeli Oscar-díj
- Rózsa Miklós (1946, Elbűvölve, 1948, Kettős élet, 1960, Ben Hur) - legjobb eredeti filmzene
- Zukor Adolf (1949) - tiszteletbeli Oscar-díj
- Marcel Vertes (1953, Moulin Rouge) - legjobb látványtervezés
- Alexander Trauner (1961, Legénylakás) - legjobb látványtervezés
- George Cukor (1965, My Fair Lady) - legjobb rendező
- Joseph Kish (1966, A bolondok hajója) - legjobb látványtervezés
- László Ernő (1966, A bolondok hajója) - legjobb operatőr
- Zsigmond Vilmos (1978, Harmadik típusú találkozások) - legjobb operatőr
- Zoltan Elek (1986, A Maszk) - legjobb smink
- Böszörményi Zsuzsa (1991, Egyszer volt, hol nem volt…) - diák-Oscar
- Szalay Attila (1995) - technikai Oscar-díj a giroszkóp-stabilizátoros Spacecam kamerarendszer kifejlesztéséért
- Jászberényi Márk, Perlaki Tamás, Priskin Gyula (2010) - technikai Oscar-díj a Lustre színkorrekciós rendszer kifejlesztéséért
- Sipos Zsuzsanna (2022, Dűne) - legjobb production design
Remélhetőleg hétfőn már arra ébredünk, hogy ez a lista hosszabb lett egy névvel.







