SHOWBIZ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.21.

Kommentcunami árasztotta el Alekoszt a koncertje miatt

Tény, ha a görög meghívást kap egy televízióban, vagy interneten sugárzott műsorba, az bizony nézettségi rekordokat döntöget. A kérdés csak az, hogy az érdeklődők vele, vagy rajta nevetnek.

Nagy Alekosz önmagának adott címeinek és foglalkozásának se szeri, se száma. Nevezte magát már mindennek, talán még akasztott embernek is, de valódi rátermettséget eddig nem igazán mutatott a szerte ágazónak vallott képességei terén. Talán csak a vagyonőri fronton adta azt, amit ígért, vagyis vigyázta más értékeit.  Most azonban fordulni látszik a kocka, hiszen egykorvolt zenészként arra gondolt, hogy összehozna egy nagykoncertet, ahol az általa preferált muzsikákat énekelné el, miközben önmagát kísérni zongorán, vagy talán szintetizátoron. És, hogy mekkora érdeklődés mutatkozik a Nagy Alekosz által kínált koncertélményre? Nos, egy nem reprezentatív felmérés, azt mutatja, hogy a közönség megosztott.

alekosz
Alekosz olyan polcra tette magát, amin nincs helye. Fotó: Bánkúti Sándor

„Ez egy minőségi, nívós esemény...”

De idézzük fel Alekosz nagy bejelentését, amit a Borsnak tett: „Szeretnék koncertet adni egy budapesti színházban, egy szál zongorával, az én hozzám közel álló számokat előadva. 

Egy zenei utazásról lenne szó összekötő történetekkel, amikben lesz szó nagy szerelmekről, menyasszonyokról és maradandó élményekről többek között.

Több helyszín is tárgyalás alatt van, de mindenre nyitott vagyok. Ha valaki esetleg hajlandó lenne otthont adni egy ilyen eseménynek, vegye fel velem a kapcsolatot! Ez nem haknizás, ez nem turné, ez nem többszöri alkalom. Ez egyetlen egy minőségi, nívós esemény” helyezte magát egy igen magas polcra néhány mondatával az egykori valóságshow győztes, aki bejelentésével bedobta azt a bizonyos kavicsot a tóba. A kommentszekció ugyanis megszólítva érezte magát általa. Első ránézésre pedig azt hittük, hogy a a cikk alatt megjelenő, 800-nál is több reakció többsége arról szól, hogy szívesen váltanának jegyet egy Alekosz-féle zenei csemegére, de az igazság az, hogy a bejelentés megosztóra sikerült.

Alekosz
Alekosz koncert bejelentése legalább annyira megosztó, mint személyisége. (Fotó: Nagy Alekosz)

Ugyan kinek…?

Íme néhány elégedetlenkedő komment:

„Felmosnám vele a színházat, amit meg akár tölteni…”

Ez egy igazi barom, már rég be kellett volna zárni egy ketrecbe!

„Ugyan kinek? Egy kis szoba is elég lenne annyi a rajongónak” 

írták a kommentelők. Ugyanakkor az éremnek, mint mindig, most is két oldala van. Természetesen megmutatjuk azt is, hogy mire számíthatna a publikum, ha... Nyugi, nincs ha! Csak a zene van! Döntsön mindenki maga róla:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes: megvan Zelenszkij utódja

origo.hu

Megremeg a világ Putyin váratlan videója miatt

borsonline.hu

Tragédia a tetoválószalonban: elhunyt egy 23 éves fiatal

hirtv.hu

Lehet találgatni: beteg vagy egészséges Putyin?

ripost.hu

Durván betámadták a kommentelők a bikinis Molnár Andit

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Itt az újabb háború, Amerika már készül

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Még csak 23 éves volt, elhunyt a népszerű énekesnő

ripost.hu

Még Kulcsár Edina is zavarba jött, ilyen luxust kapott férjétől

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese