RETRO RÁDIÓ

Gigantikus balhét robbant ki a Farm VIP-ben Szabyest

Cs.G.
Szerző
Cs.G.
Létrehozva2023. 12. 11. 18:46

Komoly vita robban ki a sárga csapatban, mert Szabyest nem volt hajlandó részt venni a termelési feladatban.

A Farm VIP legutóbbi adásában a két csapatnak lakhelyet kellett cserélnie, ami miatt a nagyon feszült lett a helyzet. A két celebcsapat egymásnak is ugrott. 
Azonban nemcsak ez az egyetlen, ami miatt a sárgák csapatának főhet a feje, ugyanis Szabyest láthatóan egyre inkább távolodik társaitól, és már a termelési feladatból sem akarja kivenni a részét.

Bár Laky Zsuzsi igyekezett meggyőzni az ellenkezőjéről, sajnos folyamatosan falakba ütközött Szabynál. 
 

Én úgy fogtam fel ezt a ciklust, hogy mivel nem mi nyertük a szakmai segítséget, így gyakorlatilag ezt el is áshatjuk. Mert a szakmai segítség, ebben a játékban talán mindent is felül ír. Bármi mást lehet nyerni, akkor még behozható, de a szakmai segítség az szerintem behozhatatlan

 – fejtette ki a vélemény a fiatal rapper.
Azonban társai nem hagyták annyiban Szabyest lustaságát, ezért komoly vita alakult ki közte és Lakatos Levente között.
„Mindenkire mindent mondasz a háta mögött.” – vágta Szaby fejéhez csapattársa.
„Én mondok a háta mögött, az emberekenek? Én face to face kimondom, nem én vagyok az, aki a Ripli Zsuzsit, pszichopatának nevezem, és ki akarom szavaztatni mindenkivel – kiáltozta Szabyest.

Elszabadultak az indulatok

A vitába végül többen is becsatlakoztak, és már tömegesen próbálták meggyőzni csapattársukat, hogy vegye ki a részét a termelésből.
„Egytől-egyig próbáltuk őt meggyőzni. Mindenféle technikákkal, utána már hangosabb szavakkal, agresszívabban... Egyszerűen nem lehetett meggyőzni, hogy segítsen nekünk – mondta már higgadtabb stílusban Takács Zsuzska.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.