SHOWBIZ

Szerző P. E.

Létrehozva: 2023.11.25.

Lesújtó hírt közöltek: tragikus hirtelenséggel elhunyt a tévés sztárséf

Felesége és gyermekei az ágya mellett voltak, amikor meghalt.

57 éves korában meghalt Russell Norman tévés sztárséf. Olasz ihletésű konyhájáról volt ismert, pályafutása során több szakácskönyvet írt és számos éttermet nyitott. Rendszeresen szerepelt a BBC Saturday Kitchen műsorában is.

gyertya
Fotó: Pexels

Russell állítólag csütörtökön (november 23-án) hunyt el egy rövid kórházi betegség következtében. Úgy tudni, felesége és három gyermeke az ágya mellett volt, amikor meghalt.

Russell üzlettársa, Richard érzelmes nyilatkozatban tisztelgett előtte. Azt mondta: „A legnagyobb szomorúsággal jelentem be legjobb barátom, Russell Norman elvesztését. Rövid csata után a kórházban halt meg családja és barátai körében. Russellt felesége és három gyermeke gyászolja, és arra kérünk mindenkit, hogy ebben az időben tartsa tiszteletben családja, barátai és kollégái magánéletét" - tette hozzá.

A séf Perivale-ban született. Ezután Hounslowba költözött öccseivel. Egy későbbi interjújában elmondta, hogy egy évet dolgozott északkeleten, de az egyáltalán nem jött be neki, ezért visszament Londonba és munkát keresett. 2012-ben adta ki első szakácskönyvét, amellyel azonnal díjat is nyert. Ezek után minden megjelent könyve díjat kapott.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek