tóth gabi
Néha kell a változatosság Krausz Gábor szerint.
Ahogy közeledünk az idei Dancing with the Stars vége felé, egyre fáradtabbak a versenyzők. De ez sem tántorítja el őket attól, hogy szívüket-lelküket beleadják a próbákba, a párosok most is két-két táncot adnak elő. S ha ez nem lenne elég, a még versenyben lévő öt páros az egyéni produkciók után egy tánc erejéig egy másik páros profi táncosával is bizonyít a táncparketten az egyéjszakás kaland tematikájú ötödik élő show-ban.
A Séfek séfe sztárja, bár korábban még a bulikban is csak bizonyos alkoholmennyiség után mert táncolni, a DWTS színpadán hétről-hétre elvarázsolja párjával, Mikes Annával a zsűrit és a nézőket. Kislánya, Hannróza szerint Juronics Tamás mindig kevés pontot ad Krausz Gábornak, és legutóbb ő maga sem volt elégedett a zsűri pontjával. Még akkor sem, ha az összesített szavazatok alapján, ahogy pár hete mindig, biztos továbbjutók Marics Petiék és T. Danny-ék mellett.
Azt a kritikát kaptam, hogy nem voltam elég férfias, pedig én olyan férfiasnak éreztem magam, mint még soha
– mondta lapunknak a tőle megszokott őszinteséggel Krausz Gábor. „Ez azért is bántott, mert már én is nagyon szeretnék ráérezni, milyen 10 pontot kapni. De ez már a múlt, megyünk tovább Annával ezen az úton, mert mindketten úgy érezzük ez jó irány!”
A sztárapukát az egyéjszakás kalandokról és a párcseréről is kérdeztük. Imádott partnerét, Mikes Annát egy tánc erejéig Stana Alexandrára kell cserélnie, s bizony az elején felemás érzései voltak.
Nyilván nekem is voltak egyájszakás kalandjaim fiatal koromban, álszent lennék, ha letagadnám. Szerintem semmi baj ezzel, tapasztalatszerzés szempontjából mindenképpen jó. Persze nem ez a legideálisabb ismerkedés, de nem is ítélem el, főleg amíg szingli az ember. A párcsere már neccesebb kérdés
– tette hozzá nevetve. „Igaz, néha kell a változatosság! Viccet félretéve, nekem kicsit fura volt először Alexandrával táncolni. Életemben először Annával táncoltam, igaz vele már hosszú hetek óta. De egyébként csak jót tudok mondani Szandiról, nagyon lelkes, érződik, hogy nem csak le akarja tudni, hanem ugyanúgy készül velem is, mint Marics Petivel. Aztán lehet, hogy pont most kapok majd 10 pontot?!”