tóth gabi
Megbánta tettét Patrik a SuperTV2 műsora után, volt ideje átgondolni a történteket. Fannival szeretné, ha a szerelmük a valóságban is folytatódna, valamint Imrével is kapcsolatban szeretne maradni, akit testvéreként tisztel.
Egy hete zárták ki Patrikot a SuperTV2 Power of Love című műsorából, ahol egy komolyabb vitája elfajult egyik játékostársával, Gergővel, akit meglökött, így a játék szabályai értelmében távoznia kellett. Patrik, azóta többször is átrágta magát a tettén és már teljesen másként látja a helyzetet.
„Az elmúlt napokban sokszor átgondoltam a történteket és nagyon megbántam, amit tettem! Megnyugodtam és higgadt fejjel végiggondoltam mindent és beismerem, én voltam az egyik hibás fél abban a szituációban, amiért kizártak végül” – kezdte Patrik a Ripost-nak, és azt is elmondta, hogy ettől függetlenül rengeteg üzenetet kap a rajongóktól, akik lelkiekben támogatják őt.
Patrik elmondta, hogy nagyon jó kaland volt számára ez a játék és örül, hogy olyan embereket ismerhetett meg, mint Imre vagy a kedvese, Fanni, akivel nem titkoltan szeretné a műsor után is folytatni a kapcsolatát.
Fanniban egy különleges embert ismerhettem meg. A fantasztikus külsője mellett még csodásabb lelke van. Egy különleges kapcsolat alakult ki közöttünk. Bár lehet, sokak szerint lassan haladtunk, de véleményem szerint sokkal mélyebb és erősebb ez a kötelék. Én úgy vagyok vele, hogy lassú víz partot mos. Biztos vagyok benne, hogy nem a kamerák előtt, de be fog teljesedni a kapcsolatunk
– vallotta szerelmesen Fanniról a fiatal fiú.
Fanni mellett Patrik Imrével volt jó viszonyban, bár nem olyan régóta ismerték egymást. A két férfi között szinte már testvéri kötődés alakult ki a hetek alatt.
„Imi mindig is támogatott a játék alatt, szerette volna, ha azt az érzelmesebb oldalamat is meg tudom mutatni, amit csak kevesen ismernek. Bár volt pár kisebb vitám vele is, és ezeket majd egy asztalnál szeretném megbeszélni, de tisztelem és bízom benne, hogy megmarad ez a barátság! Idősebb és tapasztaltabb is nálam, felnézek rá, és úgy gondolok rá, mint egy testvérre. De szeretném vele is tartani ezt a baráti kapcsolatot” – mondta el kérdésünkre Patrik.
Most, hogy Patrik kijött a játékból, jogosan merül fel az a kérdés, hogy milyen tervei vannak a jövővel kapcsolatban.
„Rengeteg tervem van, amit egyelőre nem szeretnék megosztani, de annyit elárulhatok, hogy egy irigylésre méltó birodalmat szeretnék építeni, hiszen már van egy hercegnőm, Fanni, akinek mindent meg fogok adni” – mondta mosolyogva Patrik.