Létrehozva: 2023.09.23.

Döbbenet a stúdióban: Köllő Babett a nyakába dobta a lábát, Ördög Nóra csak sikítani tudott – videó

Dupla izgalom: szombaton és vasárnap is megmérkőznek a sztárok a Szerencsekerék VIP című TV2-es vetélkedőben. Babett spárgázik, a Gáspár-lányok pedig elárulják, mi idegesíti őket egymásban.

Dupla adással érkezik a hétvégén a TV2-re a Szerencsekerék VIP! Szombaton a műsorvezető dívák csapnak össze, vasárnap pedig testvérpárok mérkőznek meg.

Ilyen még nem volt: egy műsorban a három díva! Fotó: TV2

Három dudás egy csárdában

Soha nem szerepelt még így együtt, egy műsorban a TV2 három csinos dívája: Ördög Nóra, Lékai-Kiss Ramóna és Köllő Babett. A Szerencsekerék VIP-ban most ennek is eljön az ideje. A legharsányabb közülük mindenképpen Babett, aki hisztérikus örömmámorban tör ki, sikítozva veti magát a földre, amikor az első forduló nyerése után egy kávéfőzővel gazdagodik. És persze nem szalasztja el most sem az alkalmat, hogy bemutasson egy álló spárgát!

 

Ha minden terv szerint alakul, nem ez lesz az egyetlen alkalom, hogy a három dívát egyszerre lássuk. Közös álmot dédelgetnek, amiről a műsorban beszélnek részletesebben. A szombat esti adásban az is kiderül, hogy megfér három dudás egy csárdában! Kasza Tibi ugyanis felidézi, hogy mindhármójukat szokták kritizálni hangos konferálásaik miatt, mire a műsorvezetők vehemensen védik meg magukat és egymást is.

 

Testvérpárok vetélkednek

Vasárnap a hangulat tovább fokozódik majd: híres testvérpárok érkeznek a stúdióba. Schobert Norbika elmondja, mi idegesíti legjobban nővérében, Larában. Nevezetesen, hogy a filigrán lány rendszeresen elcsórja a ruháit!
De a Gáspár-lányok is könnyen megválaszolják ezt a kérdést: Evelint leginkább a hangulatingadozásai zavarják Virágban – mire húga elárulja, őt is épp ez idegesíti Evelinben.

A testvérpárok legelőször egymás gyengeségeit domborítják ki, ezután fognak csak össze a többiek ellen  Fotó: TV2
SZTÁRDZSÚSZ

"Csicska vagyok" – Köllő Babett ledöbbentette a fél országot, erre senki sem volt felkészülve

Köllő Babett nem akármilyen ruhában pózolt.

SZTÁRDZSÚSZ

"Csicska vagyok" – Köllő Babett ledöbbentette a fél országot, erre senki sem volt felkészülve

Köllő Babett nem akármilyen ruhában pózolt.

 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

mindmegette.hu

Leragad a szemed ebéd után? Mutatjuk, hogyan kerülheted el a kajakómát!

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői