RETRO RÁDIÓ

"Nem lehetett tudni, mi lesz velem" – ez történt az intenzív osztályon Bódi Gusztival

Natasha
Szerző
Natasha
Létrehozva2023. 09. 01. 08:30
Frissítve2023. 09. 01. 09:09

Bódi Guszti 2009-ben kapott szívinfarktust, ám a mai napig úgy emlékszik rá, mintha tegnap történt volna. Ahogy arra is, mi történt aznap az intenzív osztályon.

Bódi Guszti életét teljesen megváltoztatta az évekkel ezelőtti infarktusa... Érthető módon soha nem fogja elfelejteni azt az időszakot, mikor az élete egy hajszálon függött, s csak abban tudott reménykedni, hogy még van bőven tennivalója a világon. Szerencsére ez így is lett,  ám az előadónak igazi mérföldkő volt az életében, hogy akkor megjárta a poklok poklát.

Fotó: Drága családom!
Bódi Guszti az intenzív osztályon írta meg az egyik legnagyobb slágerét

Az intenzív osztályon írt slágert

Mint kiderült, az ijedtség egyben inspiráció is volt Guszti számára, aki közönségkedvenc dalát a kritikus 24 órában írta. Sorait pedig nem más, mint felesége, Margó ihlette.

 „Azt mondták, hogy az előttem álló 24 órában meglátják, hogy mi lesz velem. Nem lehetett tudni. Feküdtem az intenzív osztályon Margó pedig a fülembe súgta, hogy: nem engedlek el! El se mozdult mellőlem, így született meg a Hosszú, rögös út című dal, amit ott írtam meg és aminek első sora a történteket idézi fel: Hosszú rögös ez az út, melyről nincsen visszaút. Fogd a kezemet és ölelj meg én soha el nem engedem! – mondta a Sláger TV, Drága családom című műsorában Bódi Guszti, aki életmódot váltott infarktusát követően. 

Persze, mi is szeretjük a pörköltet, a szénhidrátot, de kell a karbantartás a testnek. Azért, hogy fitt, egészséges maradjon. Minden reggel súlyzózom és a futópadot is használom. Igyekszem odafigyelni az egészségemre, hogy minél tovább élhessek és együtt lehessek a családommal 

– tette hozzá az énekes. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.