tóth gabi
Többen nekimentek a rappernek a csütörtöki nagykoncertje után. Szerintük G.w.M-nek nem való a nagyzenekaros fellépés.
G.w.M, azaz Varga Márk idén jelentette be, hogy jövő évtől már csak nagykoncerteket vállal be. Ennek rendje és módja szerint bele is kezdett a nagyzenekaros gyakorlásba. Nemrég például a Siófoki Plázson lépett fel, amit igyekezett megfelelően promotálni a nagy nap előtt. Nem csak a rapper, de még felesége is reklámozta a koncertjét.
Végül a koncert után pár nappal a rapper is megosztotta a fellépésen készült képeket és videókat. A fotóknál megköszönte azoknak, akik ott voltak, és együtt buliztak vele.
„Imádtalak Plááázs! THX mindenkinek! Nagy volt” – jegyezte meg Varga Márk, mire csak úgy özönlöttek a kommentek. Többen nem is fogták vissza magukat:
„Szegény ember Azahriah-ja!”
Korda Gyuri és Balázs Klári koncertjén többen szoktak lenni!
„Egy szalagavatón is többen vannak” – írták a rosszakaró kommentelők G.w.M koncertjéről.
Mint azt korábban is említettük, G.w.M jövő januártól már csak nagykoncerteken fog fellépni. A TV2 Mokkában is kiemelte, hogy tudatos számára a váltás. Bár a koronavírus után csak haknizni tudott járni, ez a terve pár évet csúszott. A 11 éve producerként is dolgozó Márk úgy érezte, itt az ideje tovább fejlődni az előadások terén.
„Kicsit szeretném, hogy hosszabb produkciók legyenek. Így zeneibb is az egész, amit olyan köntösben tudok előadni, ahogy szeretném. Ezt egy kis színpad korlátozhatja” – mesélte G.w.M a jövőbeli terveiről.