Létrehozva: 2023.08.28.

Mi történt? Biztonsági őrök hada védte Jollyt legutóbbi koncertjén

Kis színpadra tették Jollyt, a közönség őrjöngött. Biztonsági őröket kellett bevetni, akik élő sorfalat alkottak a rajongott énekes és a nézősereg között.

Meglepő fotó készült Jolly legutóbbi fellépésén. A mulatós énekes az Esztári Lecsófesztiválon lépett fel a hétvégén, a koncert végén készült fényképen váratlan részlet tűnt fel többeknek: biztonsági őrökből álló sorfal előtt pózolt az énekes. Jolly lapunk felkeresésére elárulta ennek okát.

Biztonsági őrök alkottak élő láncot Jolly koncertjén. Fotó: Facebook

Biztonsági őrök alkottak sorfalat 

Nagyon jó volt a buli, ám a szervezéssel nem vagyok teljesen elégedett” – árulta el a Ripost felkeresésére Jolly.
A Lecsófesztiválon több színpad is volt, az én koncertemet pedig egy kisebb színpadra tervezték, ahol nem volt semmilyen kordon az előadó és a közönség között. Biztosan arra számítottak a szervezők, hogy 50-100 idős néni fog majd ücsörögni székeken. Hát nem így volt. Több mint kétezren gyűltek össze, köztük sok fiatallal!” – mesélte az énekes.
A főszervező először azt javasolta, hogy települjünk át a nagyszínpadra, de ebbe nem egyezhettem bele. Legalább félóra csúszás lett volna átvinni a hangtechnikát, a felszerelést. Ezt nem tehettem meg a közönségemmel, ráadásul aznapra volt egy másik bulim is leszervezve, ahová oda kellett érnem. Így maradt a kisszínpad: azt mondtam, itt kell megoldaniuk. 

A szervezők azonnal összecsődítettek vagy nyolc biztonsági őrt, akik élő sorfalat alkottak a színpad előtt. Szükség is volt erre, mert mielőtt kiálltam volna, többen fel is ugrottak a színpadra, pénzt dobáltak. A főszervezőnek kellett rendet parancsolni.

Nagy zenekaros koncertre vágyik

Jolly méltatlannak érzi, hogy 26 éves sikeres pályafutása után ilyen baklövés megtörténhetett.
Azt hiszem, sokan alábecsülik a mulatós műfajt. Sajnos valóban felhígult a szakma, és vannak olyan előadók, akiknek csak idősekből áll a közönsége. Engem azonban idősek és fiatalok egyformán hallgatnak!”

Erősen gondolkozom rajta, hogy ezentúl ne vállaljak ilyen kisebb kaliberű, félplayback előadásokat. 

„Nagy zenekarral szeretnék fellépni, nívósabb fesztiválokon, mint például a Plázs. Miért ne férhetne meg egy neves rapper vagy rockzenekar mellett a mulatós is?” – tette fel a költői kérdést Jolly. „Voltam már olyan fesztiválon, ahol Azahriah fellépése után a tömegek átjöttek az én koncertemre.

Ha lenne még egy esküvőm, élő zene lenne!"

Jolly hozzátette, természetesen örül minden meghívásnak, de nem most először érzi úgy, hogy méltatlan körülmények között kell zenélnie.
Sokszor hívnak esküvőre, szülinapokra, hogy legyek én a meglepetés vendég. Ez nagyon megtisztelő, viszont ezeken a bulikon rendszerint DJ-k vannak, sajnos sokszor olcsó felszereléssel, a hangosítás pocsék, ennek pedig én iszom meg a levét, mert nem szól olyan minőségben a zeném, ahogy az tőlem megszokott. Arról nem is beszélve, hogy nem is értem, miért akarnak ennyien az esküvőjükre DJ-t! Ha lenne még egy esküvőm, biztosan élő zene lenne!” – szögezte le Jolly, majd hozzátette:
Hangsúlyozom, hogy senkit sem szeretnék bántani, és nem akarom elvenni a lemezlovasok munkáját. Sőt, kívánom, hogy legyen sok munkájuk, de akkor legyenek igényesebbek a felszerelésükre, ha velem akarnak együtt dolgozni. Ugyanez igaz a koncertszervezőkre is. A Lecsófesztiválos csalódás miatt eldöntöttem, hogy jobban megválogatom majd, mire mondok igent. Szeretném, ha nem vennék egy kalap alá az összes mulatós zenészt, és jobban elismernék ezt a műfajt is!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország bejelentette a válaszcsapást, emiatt törhet ki a harmadik világháború

origo.hu

Ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

metropol.hu

Gyászol Nagy Melanie, holtan találták meg az eltűnt rokonát: „Éjjel szóltak nekünk”

vg.hu

Változás: máshogy fog számlázni az MVM – „jogos a kritika”

ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

hirtv.hu

Deutsch: Legyen Gyurcsány Ferenc Színház a Katona!

origo.hu

Bayer Zsolt: A migránsok szabadon erőszakolhatnak Németországban - videó

travelo.hu

150 év óta az első vadon kikelt szőrös madarakra bukkantak Wellingtonban

ripost.hu

Gyász: elhunyt Kovács Lászlóné Szűcs Judit

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

magyarnemzet.hu

Pusztító leleplezés: a most harsogó baloldalnak korábban egyáltalán nem volt baja a vendégmunkásokkal

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Kísért a múlt? Egy hajszálon múlt a Sztárban Sztár leszek! énekesének sorsa

SHOWBIZ

"Gergő is másoknak írogat" - Kamu lenne a Power of Love egyik párjának szerelme?

SHOWBIZ

Fordulat A Nagy Ő-ben! Jákob Zoli elhidegült a nagy esélyestől

SHOWBIZ

Fájdalmas szakítása inspirálta a Sztárban Sztár leszek! dögös énekesét

SHOWBIZ

Kiderült, ezért tér vissza Szandi a TV2 képernyőjére

SHOWBIZ

Bochkor Gábor szekunder szégyent érez Nádai miatt

SHOWBIZ

Oláh Ibolya bevallotta: majdnem beleroppant a Megasztárba

SHOWBIZ

Íme a Dancing with the Stars idei évadának legsikamlósabb pillanatai