RETRO RÁDIÓ

Durva: ezzel tartják szinten magukat a korosodó sztárok

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 05. 08. 19:11
Frissítve2023. 05. 08. 19:23

Sokan üzletet csináltak a szenvedélyükből.

Kelet-európai szemmel nézve mai napig rácsodálkozunk, hogy milyen brutális formában vannak az olyan igencsak korosodó sztárok, mint például a 75 éves Arnold Schwarzenegger.

WILLIS, Bruce
A súlyos beteg Bruce Willis évekig volt a Hell energiaital arca Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Nem feltétlenük kell azonban irigykedni rájuk, az utóbbi években ugyanis lehullt a lepel az olyan gigantikus izmokat növesztő sztárok káros szokásairól, mint az osztrák tölgy vagy éppen Dwayne „The Rock” Johnson. Mint kiderült elég durva energiaital-fogyasztók, sőt, sokuknak saját márkája is van, aminek köszönhetően filmezés vagy zenélés mellett is óriási vagyonokat akasztanak le. 

Swarczi nem most kezdte a energiaital-bizniszt, ugyanis már a 80-as években feltűnt az Alinamin-V nevű japán pörgető ital reklámjában. Ezzel pedig az is elmondható, hogy az osztrák testépítőből lett világsztár volt az első nagyobb név, aki energiaitalhoz adta a nevét.

Napjaink egy szupersztárja kétségtelenül Dwayne Johnson, vagy ahogy a legtöbb magyar ismeri, A Szikla. Az egykori pankrátort elképesztően szereti a közönség, amelyet a vicces és izgalmas filmjei mellett annak is köszönhet, hogy rengeteget dolgozott a sikerért. Johnsonnak a nagy áttörést A Skorpiókirály című film főszerepe hozta meg. Ezzel anno 5,5 millió dollárt keresett, ami manapság a 20 milliós sztárgázsikhoz képest aprópénznek tűnik, azonban igenis nagy dolog, ugyanis még Guinness rekordot is ért: előtte sem és azóta sem kapott még színész ekkora összeget az első főszerepért. A rengeteg munkához pedig rengeteg energia is kell, azt pedig A Szikla a saját bőrén tapasztalhatta meg, éppen ezért 2021-ben kiadott egy saját energiaital márkát is, ZOA néven.

A következő nagy nevet szintén nem kell bemutatnunk, hiszen amellett, hogy világsztár, még egy hazai márkát is reklámozott: az illető pedig a Die Hard-filmek sztárja, Bruce Willis. A ma már súlyos betegséggel küzdő akciósztárt 2018-tól láthattuk a Hell energiaital különféle reklámjaiban.

Persze a színészek mellett a zenészekre is ráfér az energia: a Rock DJ és a Feel című slágerek előadója Robbie Williams-nek állítólag volt olyan időszaka, amikor napi 20 doboz energiaitalt is megivott. Azt nem tudni, hogy egy ez valóban így történt-e, az viszont biztos, hogy a 49 éves popikon is előrukkolt egy saját márkás energiaitallal.

Williams mellett Curtis Jackson, azaz 50 cent is beszállt az üzletbe, ő is piacra dobta már saját márkáját Street King néven. Az amerikai rapper azonban nemcsak a saját zsebét tömi az ital forgalmazásából származó bevétellel, ugyanis az Egyesült Nemzetek élelmezési Világprogramja révén az afrikai gyermekek étkezését segíti.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.