Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.13.

Balázs Klári sosem hallott titkot árult el – Videó

Korda György és Balázs Klári ma este, 18.45-től élőben énekel a Dunán, a SzerencseSzombat adásában. Az énekes házaspár azt ígéri, szerencsét hoznak, ma biztosan elviszi valaki a főnyereményt.

A SzerencseSzombat ma esti adásában Balázs Klári és Korda György lép színre, három dal erejéig elviszik a közönséget többek között Olaszországba, táncolhatnak Lady Carnevállal és természetesen felcsendül a Reptér című gigasláger is. 

Korda György és Balázs Klári valakinek szombat este szerencsét hoz Fotó: Móricz István

Az elképesztő népszerűségnek örvendő házaspár már kora délután megérkezett a stúdióba, hogy biztosan a helyükön legyenek, amikor elindul az élő adás. Gyuri bácsinak és Klárikának saját öltözője van, benne szépen terített asztal, azon szendvicsek és gyümölcsök, ám a megérkezésükkor egyikük sem kér belőle. 

A fellépés előtt nem jó enni, megterheli az ember gyomrát, ami nem komfortos érzés. Talán egy kis gyümölcsöt csipegetünk majd. 

– utasította vissza udvariasan a kínálgatást Balázs Klári, akitől Korda György vette át a szót. "A fellépés előtt semmi más nincs, mint a fellépés! Utána lehet enni, inni vagy akár bulizni, de addig csak arra szeretünk koncentrálni, ami a dolgunk."

Balázs Klári és Korda György nagyon fegyelmezettek a fellépések előtt Fotó: Végh István

Klárika még sosem ült motoron  

A házaspár a SzerencseSzombat stúdiójában különleges díszletek között lép ma este színpadra. Három számot adnak elő, ebből kettőt élőben, egyet pedig felvételről. Ez utóbbit azért kellett előre rögzíteni, mert mind a három dalban más jelmezben, díszletben és dallal szerepelnek, az élő adás tempója viszont nagyon feszes, nem lett volna idő mind a három, egymástól teljesen eltérő helyszínt berendezni. A délutáni felvételen a Mamma Maria című slágerüket adták elő, egy olaszországi kávézónak berendezett környezetben. Itt találkozott életében először (!) élőben egy kismotorral az énekesnő, aki természetesen ki is próbálta azt. 

Még soha életemben nem ültem motoron! Nem tudom hogy történt, de valahogy ez az élmény kimaradt. Na majd most bepótolom! 

Balázs Klári
Balázs Klári életében először ül motoron Fotó: Szabolcs László 

Gyuri bácsi is kivette a részét a jóból 

A próba alatt a koreográfus kitalálta, hogy Korda György tehetne egy pár tánclépést az egyik táncoshölggyel, amire Gyuri bácsi természetesen azonnal igent mondott. Pláne, amikor meglátta, hogy milyen csinos partnert kapott. Az énekes, akinek csak pár másodpercig kellett volna a fiatal hölggyel andalognia, direkt húzta az időt, hogy minél tovább tartson a pillanat, és közben azt ismételgette, hogy ez jó feladat! Nézzék csak a tekintetét, az mindent elárul az élményről: 

Korda György
Gyuri bácsinak természetesen tetszett a feladat Fotó: Ripost 

A házaspár stúdióba érkezéséről és a próbák alatt is forgattunk természetesen videót, amit érdemes megnézni. Ez a két előadóművész még évtizedek után is úgy élvezi a munkát, mint nagyon kevesen. 

Aki pedig élőben is szeretné látni őket, az kapcsoljon a Duna televízóra, 18.45-kor. 

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek