Létrehozva: 2023.04.11.

Fontos kérdést tisztázott Tóth Andi Gubik Petrával kapcsolatban

Andi rajongói alighanem kérdőre vonták az énekesnőt, nem rejtették véka alá a véleményüket...

Tóth Andi soha nem tagadta: szeretné, hogy végre megtörjön a jég, és egy nő nyerjen a Sztárban Sztár történetében először. Azt is többször hangoztatta a gyönyörű énekesnő, hogy talán leginkább Barbival, azaz a Blahaluisiana énekesnőjével tud azonosulni

Nyolc eddigi évad alatt, eddig sosem sikerült nőként nyernie senkinek. Gubik Petra az első! Fotó: Ripost

Fair, nem fair? 

Az, hogy Tóth Andi szimpatizál Schoblocher Barbi munkásságával az természetesen nem azt jelenti, hogy nem ismeri el Petra tehetségét. Azonban a rajongók nem így gondolják, többek szerint már az elfogultság határát súrolta, hogy a döntő napján Andi posztban kérte Barbinak a szavazatokat. Az egyik véleményvezér keményen bírálta is ezért az énekesnőt. Sőt, már többről volt  szó: Andit azzal vádolták meg, hogy amennyire szereti Barbi munkásságát, éppen annyira neheztel Petrára.

Miért utálod annyira a Petrát?

– hangzott el a kérdés, amivel a bejegyzés alatt többen is egyetértettek. Mi több, úgy látták, hogy joggal szegezik a hírességnek a kérdést: vajon mennyire fair a pozitív kiemelés a többi szereplővel szemben? Ennek etikusságára hívta fel egyikük a figyelmet írásában. 

– Gondolj bele, ha lenne két gyereked, hangoztatnád nekik azt, ha a másik jobb? Mindenki másban tud jobb lenni, de az igyekezet megvan benne. A zsűrinek szerintem nem kell kimondani, mit szeretne, majd a végén elmondhatod, hogy te milyen döntésnek örültél volna és miért – írta le egy hozzászóló. 

Andi kiállt véleménye mellett

Andi nem rejtette véka alá azt sem, hogy volt még egy favoritja, azaz két szereplőnek szurkolt igazán az adásfolyam alatt: Trap kapitánynak és Barbinak.

– Amellett, hogy Tibi (Trap Kapitány) rendkívül tehetséges ember, még a barátom is, és ezért nagyon nehéz volt róla így véleményt mondani. De őszinte voltam, és sokan mondták, hogy kivételeztem vele, de nem így volt. 

Közben persze rajongója is lettem. De itt van Barbi is, aki egy istennő, és nincs olyan, amit ne tudna elénekelni, zseniális!

– mesélte Andi a döntő után. A figyelmesebb hallgatók észrevehették azonban, hogy az énekesnő a győztes Petrát is elég szép jelzőkkel illette, az ő tehetségét is elismeri, habár Barbi méltatása való igaz, egy kicsit hangzatosabbra sikerült. 

 


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek