tóth gabi
Ha csak az egyszerű matek irányából közelítjük meg a döntőt, minden esély megvan rá, hogy idén győzzön a „girl power”.
Egészen hihetetlen, de igaz, hogy a 9. évadát taposó Sztárban Sztárt még soha nem nyerte meg női előadó. Ugyanakkor annak az esélye, hogy idén ez másképp lesz, igencsak számottevő, hiszen a négy döntőbe jutott versenyző közül hárman is a gyengébbik nem képviselői. A Ripost most a zsűritagokat kérdezte, mit gondolnak erről.
A zsűri elnöke tisztségénél fogva sem köntörfalazhat és nem is teszi. Egyértelművé tette, hogy idén nincs igazság, ha nem egy hölgy lesz az év legsokoldalúbb tehetsége.
"A döntő ugye úgy néz ki, hogy mi már nem pontozhatunk, de véleményezhetünk és végül így adjuk a nézők kezébe a döntés jogát és felelősségét. Bevallom, izgulok, mert szeretnék végre egy női győztesnek örülni. Azt hiszem, hogy mind az ötünknek megvan már a favoritja és szerintem ugyanaz a személy. Annyit mondok, hogy nem fiú."
Persze minden tiszteletem és elismerésem Valkusz úré, de...
– kezdte Papp Szabi, aki reméli, hogy nem a rajongótábor nagysága dönt majd vasárnap este.
„Az biztos, hogy én a kortesbeszédemben nem fogok köntörfalazni és kimondom a nevet. Abban bízom, hogy nem egy TikTok-háború fogja eldönteni a végeredményt” – tette hozzá a Sztárban Sztár zsűrijének elnöke.
Az énekes a döntő előtt beiktatott némi romantikát, hiszen feleségével éppen a napokban ünneplik házassági évfordulójukat. A számokat most hagyjuk! Legyen elég annyi, hogy gombócból is sok. Attila ugyanakkor egyetért zsűritársával, vagyis ő is női győztest látna szívesen a Sztárban Sztár döntőjének végén.
"Boldog lennék, ha idén végre egy hölgy mellett tennék le a voksukat a nézők. Nem emelnék ki hármuk közül senkit. Schoblocher Barbara, Oláh Ibolya és Gubik Petra is éppúgy megérdemelné a győzelmet. Én egyébként Párizsban hangolódok a döntőre. Arankával ruccantunk ki kettesben, hiszen ez a szerelem városa, nekünk pedig most van a házassági évfordulónk. Még az is megeshet, hogy elszánom magam és megismétlem a lánykérést..." – árulta el Kökény Attila.
Rami a fiúknál picit visszafogottabban nyilatkozott, de végül ő is kimondta azt, amit ők, vagyis hogy ideje lenne már egy kicsit megbillenteni a nemek arányát a győztesek névsorában.
"Én azt mondom, hogy nyerjen az, aki leginkább megérdemli és leginkább képes lesz meggyőzni a nézőket vasárnap este. Nemtől függetlenül örülni fogok a végeredménynek, hiszen csodálatos heteket töltöttünk együtt és Milo is fantasztikus pillanatokat szerzett nekünk éppen úgy, mint a három leányzó.
Az egy másik kérdés, hogy eddig még sosem avattunk női győztest és én is örülnék, ha húsvét vasárnap egy nőt koronáznánk meg végre
– fogalmazott Lékai-Kiss Ramóna.
Bár kerestük Tóth Andit és Marics Petit is, cikkünk megjelenéséig egyikük sem reagált. Persze jelenleg kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy előre kifejtsék álláspontjukat, így mi is kivárjuk a vasárnap esti adáskezdést, ahol megtudhatjuk, hogyan is vélekednek a témáról. Addig is a logika mentén megpróbáljuk kitalálni, hogy Andi és Peti kit látnának szívesen a Sztárba Sztár idei győzteseként. Nos, Talán Marics Peti esetében könnyebb a dolgunk, hiszen a korábbi adásokban egyértelművé tette, hogy Gubik Petra a favoritja. Ergo ő is női győztest szeretne, annak ellenére, hogy legjobb barátja, Valkusz Milán is versenyben van az év legsokoldalúbb előadója címért.
Tóth Andi keményebb dió, már ami a jóslást illeti. Annyi bizonyos, hogy számára nem Gubik Petra a favorit, hiszen ennek éppen elég jelét adta korábban. Ez amolyan, - ha ő pirosat mond, akkor én kéket - dolog lehet. Valkusz Milán szintén nem biztos, hogy a kedvence, hiszen ő még szorosabban kötődik az exéhez, így a kör leszűkült Schoblocher Barbarára és Oláh Ibolyára. Nos, a mi tippünk: a Blahalouisiana énekesnője, vagyis Barbi a kedvenc számára.