Létrehozva: 2023.02.18.

Lelepleződtek a TV2 sztárjai

Egy ország találgatja, hogy vasárnap este ki, kinek a bőrébe bújik majd bele a Sztárban Sztár első élő show-jában. Nos, két karakterről lerántjuk a leplet.

Szerző Buster

Vasárnap este elstartol az ország kedvenc házibulijának kilencedik évada. Idén is 12 sztár vág bele a hosszú heteken át tartó kalandba. Az első élő show-ra már lázasan készülnek a versenyzők, de egyelőre még titok, hogy ki, milyen hazai, vagy világsztár bőrében debütál majd. Ám két versenyző most a Ripostnak elárulta, milyen kihívással néznek szembe az első adásban. 

Sztárban sztár
Indul az ország házibulija (Fotó: TV2)

 

Sipos Tomi akár bajban is lehet vasárnap este

Sipos Tomi számára már nem idegen a svéd fogorvos megformálása, hiszen korábban az Irigy Hónaljmirigy feldolgozta a Sing Hallelujah című gigaslágert. Ez persze akár nehezítés is lehet, hiszen fennáll az esélye, hogy a paródia verzió sorai jutnak majd eszébe a TV2 színpadán

Ripost: Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy egy igazi retro klasszikust, Dr. Alban Sing Hallelujah-ját kell elénekelned?

Sipos Tomi: Először kicsit megijedtem, mert emlékeztem, hogy Dr. Alban nem az a típusú előadó, aki felszántja a színpadot, illetve inkább csak dörmög, mint énekel, de aztán persze örültem neki, hogy őt kell majd alakítanom, mert ez egy hatalmas parti sláger a mai napig a világon, így kicsit bulizhatunk majd, ami ennek a műsornak is az egyik mottója.

Sipos Tomi ezerrel gyakorol (Fotó: TV2)

Ripost: Mi a legnagyobb nehézség számodra ebben a produkcióban?

S.T.: Ugye alapvetően pont az a nehéz, hogy a pasi annyira nem csinál semmit a színpadon, hogy vissza kell magamat lassítani majd erre a fordulatszámra és emellett majd meg kell csinálnom valahogy a bulihangulatot.

Ripost: Ezt a dalt anno ugye fel is dolgoztátok a Miriggyel, van félelem benned, hogy a paródia szövege jut majd eszedbe?

S.T.

Most már azért hallgattam és énekeltem annyit az eredetit, hogy talán megúszom, hogy ne ugorjon be valami mirigyes szövegfoszlány.

Ripost: A tánc és énektanáron kívül kértél bárkitől tanácsot a felkészülés során? A folyamatos gyakorlásnak köszönhetően a retro láz mennyire ragadt át a családra? Vagy őket megkíméled ettől?

S.T.: Itthon a lányom és a feleségem terníroznak, és mondhatom, hogy már kellőképpen unják Dr. Albant, mert minden nap hallják vagy százszor. Eleinte még buliztak velem, most már azért várják, hogy más dal is szóljon itthon.

Dr. Alban ujjgyakorlat lesz neki... (Fotó: Northfoto)

Ripost: Kinek a véleményétől, kritikájától tartasz, ha van ilyen?

S.T.: Alapvetően nekem azzal a sztereotípiával kell megküzdenem majd, mind zsűri, mind nézői oldalról, hogy „nekem ez könnyű lesz, mert a Mirigyben is ugyanezt csináljuk”, ami szerintem egyébként inkább hasonló, de semmiképpen nem ugyanaz.

 Ebből eredően csak attól tartok, hogy az értékelésnél esetleg könnyebben mondják majd azt, hogy ez paródia volt, mint másnál.

Amúgy a zsűriben nem tartok senkitől. Mindenkit kedvelek (most még ) és én szórakozni, és szórakoztatni szeretnék elsősorban. Megfogadom a kritikákat majd és beépítem a következő produkciómba, ha továbbjutok. Az, hogy hányadik leszek, az csak másodlagos, az úgyis majd alakul, ahogy alakulnia kell.

Zdroba Patrikot szerelme segíti a felkészülésben

A fiatal tehetség nem kisebb feladat előtt áll, mint, hogy megformálja a világ egyik legerőteljesebb és egyben legkarakteresebb női előadóját Anastacia-t. Patrik be is van rezelve rendesen, bár akad segítsége a felkészülésben. 

Ripost: Rögtön mélyvízbe dobtak és női előadót kaptál. Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy Anastacia bőrébe kell bújnod?

Zdroba Patrik: Az biztos, hogy első pillanatban tele lett a gatya, főleg, mert nem is egy egyszerűbb női karaktert kell megformálnom, hanem a popzene egyik legegyedibb énekesnőjét, Anastaciát. Így kvázi már úgy kezdek, hogy 300%-ot kell kihoznom magamból.

Zdroba Patrik egyből mélyvízbe kerül... (Fotó: TV2)

Ripost: Bőven van kihívás ebben a produkcióban… mi mégis a legnehezebb, hogy látod?

Z.P.: Nagyjából minden részlete kihívás. Dögös, nőies a szónak minden értelmében, egy igazán karakteres, szexi nő és ez még csak a külsőség és akkor még ott a hangja. Nem véletlenül egyedi Anastacia hangja. Az emberek gondolhatják azt, a hangjának karakteres, rekedt hangzása miatt, hogy nem énekel magasan, pedig de! Rettenet magasságokba megy a dalaiban, és ezt pasiként még nagyobb kihívás hozni. Az a szerencsém, hogy a Jóisten megáldott egy nagyobb hangterjedelemmel, amit itt majd igazán hasznosíthatok.  

Ripost: A kedvesedtől kértél tanácsot. Tud neked segíteni abban, hogy mire figyelj, hogyan legyél nőies?

Anastacia komoly kihívást jelent majd az énekesnek (Fotó: Northfoto)

Z.P.: Baba (Betti) nagyon sokat segít nekem a felkészülésben. Neki nem nehéz, hisz minden értelemben egy igazi csajos nőci. Így megsúghatom, Betti az én titkos fegyverem.

Ripost: Anastacia dalait egyébként is hallgattad, hallgatod, van kötődésed ehhez a dalhoz, bármi személyes történet vagy most a felkészülés alatt szeretted meg?

Z.P.: Imádom Anastacia-t, ha lehetne, az összes nagy slágerét elénekelném most vasárnap, dehát sajnos csak egyet lehet.

Ripost: Kinek a véleményére vagy a leginkább kíváncsi, kit szeretnél lenyűgözni?

Z.P.: Hosszú idő után most látnak újra az emberek énekes tematikájú televízióműsorban, utoljára nem sikerült nyernem. Most mindent megteszek majd, hogy a nézőknek tudjak érzelmes, vagy akár vicces pillanatokat szerezni, hiszen ez a műsor lényege, hogy nevessenek, sírjanak, velünk örüljenek, és segítsenek a szavazataikkal. Emellett pedig természetesen a zsűrit is szeretném lenyűgözni minden alkalommal. 

Remélem, kapok is olyan előadókat, hogy legyen erre esélyem!

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek