RETRO RÁDIÓ

A szomszédunkban forgatott Mickey Rourke

SzK
Szerző
SzK
Létrehozva2023. 02. 22. 22:00

A Golden Globe-díjas színész Nagyváradon forgatta több jelenetét is a készülő filmjéhez.

Februárban mini Hollywood lett Nagyvárad, ugyanis több helyszínen forgattak szerte a városban, többek között a nyílt utcán, a várban, a Szigligeti Színházban és nemrég a hegyközszáldobágyi erdőben is, a produkció húzóneve pedig Mickey Rourke.

Ciprian Mega román rendező Nagyváradon forgatja legújabb 21 rubin című filmjét. A készülő produkció politikai játszmákat mutat be, a film cselekménye 2022 végén játszódik, ekkor a Corina Moise által alakított Ninát jelölhetik Románia főügyészi posztjára, csakhogy a kinevezés az amerikai kormány külügyminiszterétől, Mickey Mandovanistól is függ, akit Mickey Rourke alakít. 

A film egyben egy trilógia befejő része. Az első rész A reggel, amely soha nem ér véget a Ciprusra emigrált nők drámájáról szól, a következő, az Üvöltő hang a vadonban című film pedig Calciu Dumitreasa pap életéről szólt, aki a '80-as évekbeli templomrombolások ellen szólalt fel. 

A befejező rész már hetek óta forog, február 6-án az Imprimeria de Vest székhelyén berendezett stúdióban kezdték meg a munkálatokat, majd február 8-án már a városközpontban forgattak pár jelenetet. 

Fotó: Northfoto

Mickey Rourke múlt hét hétfőn érkezett Nagyváradra, kedden a várbeli étteremben kapták lencsevégre a rendező társaságában, ugyanis ott forgattak pár jelenetet. Szerdán a Szigligeti Színházban vettek fel egy jelenetet, ahol beszédet mondott a színpadon. A jelenetről a színház titkárságának egyik dolgozója nyilatkozott a Ripost-nak:

"Három forgatási napunk volt, az első a hétfői volt, ahol több száz statiszta jelenlétében forgattak a nagyteremben egy tömegjelenetet, szerdán pedig a páholy előcsarnokban forgattak egy kisebb részt színészek részvételével, illetve délután a nagyteremben szintén a színpadon Mickey Rourke-kal, ahol egy monológot vettek fel."

Többen is találkoztak a sztárral a színház dolgozói közül, és mindenkivel szívesen pózolt az Oscar-jelölt szupersztár. Sőt nemcsak Rourke-kal, hanem Antony Delonnal is összefuthattak a munkatársak, aki kedves, barátságos és türelmes volt mind a stábtagokkal, mind pedig a szereplőkkel. 

A forgatás csütörtökön a hegyközszáldobágyi erdőben folytatódott, ahol Rourke mellett egy ismert román énekesnő, Loredana Groza is megjelent. Az énekesnő Instagram-oldalára feltöltött videóból az  is kiderül, hogy a stábtagok a szünetben gulyáslevessel csillapították éhségüket.

Mickey Rourke is osztott meg egy képet a filmbeli vadászjelenetről. A képen egy puskával látható, és a fegyveres jelenetek felvétele miatt sokkal idegesebb mindenki, mióta a Rust című western forgatásán a gondatlan felkészülés miatt Alec Baldwin megölte az egyik operatőrt. 

A hírek szerint Rourke már végzett a nagyváradi munkával.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.