tóth gabi
A szomorú szamuráj két napon át forgatta legendás dalának új klipjét.
Akik követik Kozsót a közösségi felületein, láthatják, hogy a legendás énekes az utóbbi időszakban komoly változáson ment keresztül. Nála valahogy tényleg megállt az idő, és valamiért nem válik kellemetlenné, hogy időnként visszafelé is halad. Kozso most is éppen egy megújulási folyamat kellős közepén tart, ami január közepén a Szomorú szamuráj című gigasláger újragondolt, befrissített változatában csúcsosodik ki.
„Azt hiszem, én tényleg fordítva élek és nem öregszem! Sőt most már a szamuráj sem szomorú! Jó ideje dolgozunk a dalhoz készült új klipen, amit két teljes napon át vettünk fel, és túlzás nélkül mondhatom, hogy annyira király lett, hogy szinte magam sem hiszem el. Nyolc gésa, szamurájok, új képi világ és hangzás!"
Amolyan megkésett karácsonyi csoda nekem, nekünk és a közönségnek
- magyarázta lelkesen az énekes, aki külsőségekben is igyekszik megújulni. „Az új kliphez persze új külső is dukál. Ennek fényében új színt kapott a tincsem és új tetoválást is készíttettem” - magyarázta Kozso.