SHOWBIZ

Szerző Maca néni

2 hónapja

Ő lett a Farm VIP harmadik kiesője

Miután a farmgyűlésen három útilaput kapott társaitól, érzelmi döntést hozott és egy erős ellenfelet hívott párbajra. Ez lett a veszte...

Szerző Maca néni

A tagcsere után komoly ék verődött a sárga csapat tagjai közé, akik így végül érezhetően két táborra szakadtak. Az egyik vezéregyéniség Visváder Tamás, aki Hevesi Krisztával és Cookyval alkot egy csapatot, míg a sárgák másik erős egyénisége Csuti, inkább az új tagokkal, Dudás Mikivel és Smaltig Dalmával érez közösséget. Ez az ellentét éleződött ki a pénteki adásban a farmgyűlésen, ahol Hevesi Kriszta végül három szavazatot kapott, így ő lett a biztos párbajozó. 

Farm VIP
Fotó: TV2

A szexuálpszichológus nem taktikusan, inkább érzelemtől vezérelve hozott döntést és Csutit hívta párbajra.  „Felbontottál egy legendás egységet. Én azt éreztem, hogy amint megjöttek az újak, te átigazoltál, és ez egy kicsit olyan Fradi-Újpest-es volt egy focista hasonlattal élve” – mondta Kriszta Csutinak a párbajt megelőzően.

Csuti végül logikai párbajt választott és sikerül nyernie a számolási feladatban. Kriszta a végén arra is ráébredt, hol hibázott. „Nagyon szerettem volna egy kicsit Tomiékért is menni, de valahol ez egy olyan dolog, amivel sokszor találkozom – túlbonyolítom a dolgokat. Integráltam, deriváltam, mikor csak egyszerűen összeadni és kivonni kellett. Ez az én hibám” - magyarázta a kieső játékos, aki nem önmagát, inkább Visvader Tomit sajnálta.  „Tomi annyira kiállt értem is, hogy azt hiszem, nagyon nehéz lesz most így visszamennie, és nagyon aggódom azért, hogy ne ő legyen az, akinek legközelebb mennie kell. 

Fontos, hogy ezeket a konfliktusokat megbeszéljék, tisztázzák Csutival, hogy ne minden küszöb alatt zajlódjon

- fogalmazott Kriszta, aki persze élményekkel telve tért haza a Farm VIP-ből. 

Farm VIP
Fotó: TV2

„Nagyon jó érzés, hogy egymás életének kitörölhetetlen részeivé váltunk, és én itt nagyon kiemelném azokat a kedvenceimet is, akik sajnos a másik csapatba sodródtak. Tomin kívül Zsuzsi és Fülöp elvesztése rossz volt, viszont a dolog pozitívuma, hogy egy olyan szálat kaptunk, ami összeköt minket, ez a közös élmény, ami meghatározó része életünknek”-mondta játéka végén Kriszta

 

 

 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drogos, alkoholista világsztárok, akik még dicsekszenek is ezzel

vg.hu

Leteszik a fegyvert

metropol.hu

Magánnyomozóval keresteti eltűnt fiát a kétségbeesett édesanya

hirtv.hu

Napindító - Egyensúlytorna az egészségünkért

ripost.hu

Sármos szívtipró oldalán tűnt fel Csősz Bogi

mandiner.hu

Az oroszok elsöprő offenzívájáról érkeznek komoly bizonyítékok

origo.hu

Épphogy összeköltöztek, máris bővül Tóth Andiék családja

mindmegette.hu

Ezt a desszertet imádja Tóth Gabi tündéri kislánya - fotó!

life.hu

Ezért fájdalmas az együttlét: ne törődj bele, hogy nem olyan az ágyban, mint korábban(x)

ripost.hu

"Ebbe emberek fognak belehalni!" Szabó Győző és Dietz Guszti is kiakadt a drogtörvénytől

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

SHOWBIZ

Fekete Vonatból autóba: erre ment el Fatima előlege

SHOWBIZ

Farm VIP: Máris itt vannak az összeesküvés-elmélet gyártók

SHOWBIZ

Erre költi Ifj. Schobert Norbi a megnyert 12 milliót

SHOWBIZ

Óriási siker előtt áll a Wednesday-ben szereplő magyar kislány

SHOWBIZ

Nemazalány: Ne úgy nézzenek rám, mint egy hisztis valakire! - Videó

SHOWBIZ

Ciki: Hódi Pamela cége azután virágzott fel, hogy otthagyta

SHOWBIZ

Csillagjegye buktatta le Meghan Marklet, ez mindent megmagyaráz

SHOWBIZ

"Semmi toi toi!" - Majkát ugratja a nép a Palacsintafesztiválos fellépése miatt