RETRO RÁDIÓ

Mischinger Péter: Bizonyos dolgoknak időben megálljt kell parancsolni

Cs.G.
Szerző
Cs.G.
Létrehozva2022. 12. 07. 21:20

A sikertelen termelési feladat után Mischinger Péterre esett a pirosak választása, aki a csapat kirekesztettjévé vált.

Kedden egy újabb termelési versenyben hirdettek eredményt a TV2 Farm VIP-ben. A sárgák magabiztosan nyerték meg a két előnyt biztosító játékot, majd a feladatot is könnyedén végrehajtották. A sárgák ezért megnyugodhattak, azonban a pirosaknak újabb farmgyűlésen kellett kiválasztaniuk, kire teszik az útilaput. Mischinger Péterre esett a választás, aki Szorcsik Vikit hívta ki, és ügyességi párbajban mérték össze erejüket. Végül Petinek kellett elhagynia a Farmot.

Szorcsik Viki, Mischinger Péter, FarmVIP
Fotó: TV2

"A vikingeknél volt régen egy szokás. Vitás helyzetben úgynevezett istenítéletet hajtottak végre. Ennek a lényege annyi volt, hogy a két harcos felállt egymással szemben és megküzdöttek, és aki nyert, annak volt igaza." 

Ebben az esetben azt gondolom, le kell vonnom a tanulságot és még több önmérsékletet kell gyakorolnom. Miközben azt is gondolom, hogy nem szabad túl sokáig elfogadnom olyan dolgokat, amik számomra elfogadhatatlanok. Nem szabad elmenni addig, hogy ez robbanjon, bizonyos dolgoknak időben megálljt kell parancsolni

 – kezdte Péter, majd társainak csak ennyit mondott útravalóként: "Élvezzétek, ilyen többet nem lesz. Mosolyogva végig, és hozzátok ki belőle a maximumot.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.